Férfi kosárlabda NB I

2021.11.15. 16:59

Lemondott Tóth János, az ASE szakosztályelnöke

Benyújtotta lemondását Tóth János, az Atomerőmű SE kosárlabda csapatának szakosztályelnöke, amit az ASE vezetősége elfogadott – olvasható az együttes közösségi oldalán.

TEOL

Fotó: Molnár Gyula

A szakosztály irányítását az 1999/2000-es szezon közben átvevő Tóth János első sikerére nem kellett sokat várni: 2001-ben egy sokak számára örökké emlékezetes mérkőzésen, a Kaposvár otthonában a paksiak elhódították a Magyar Kupát.

Az első trófeát még számtalan újabb követte. A szakosztályelnök irányítás alatt a piros-kékek a kétezres évek első évtizedének meghatározó és kiemelkedő csapatává váltak: négy bajnoki címet és ugyanennyi kupagyőzelmet szerzett az Atomerőmű SE. Tóth Jánosnak nagy örömöt jelentett, hogy ennyi éven át a kosárlabda szakosztály élén dolgozhatott, de úgy érzi most az segít, ha rezignál – olvasható a közleményben.

„János eredményei elévülhetetlenek: bajnoki aranyak, kupagyőzelmek jelzik munkájának sikerességét. Klubunk örökké hálás lesz neki. Kezdeményezni fogjuk az örökös tiszteletbeli szakosztályvezetői kinevezését” – mondta dr. Kovács Antal. Az Atomerőmű SE elnöke

szerint Tóth János utódjáról később születik döntés.

Az Atomerőmű SE élvonalbeli férfi kosárlabda csapata pénteken 98–78-ra kikapott a Falco vendégeként. Teo Hojc együttesének ez zsinórban az ötödik veresége volt. A paksiak a 14 csapatos NB I utolsó helyén állnak, két győzelem mellett nyolc vereséggel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!