Autósport

2022.05.23. 11:35

A ralikrosszban is megy Ficzának

Győzelemmel mutatkozott be a ralikrosszosok STC 2000-es kategóriájában ifjabb Ficza Ferenc. A szekszárdi származású, de Budapesten élő pilóta egy Peugeot volánja mögött rója a köröket az idei szezonban.

R. G.

Fotó: TN

Fotós: Picasa

Fotó: TN

Fotós: Picasa

„Minden előzetes várakozásomat felülmúlta ez a debütálás – fogalmazott ifjabb Ficza Ferenc. – Nem hittem, hogy azonnal fel tudom venni a versenyt az élmezőnnyel, de örülök, hogy sikerült. Egy nagyon jól felkészített autóval jöttünk, ami megkönnyítette a dolgomat, köszönöm az EAK M-Sport áldozatos munkáját és sok-sok ember kitartását” – fogalmazott ifjabb Ficza. 

„Nyilván sokat jelentett ebben a jó eredményben, hogy nem volt murvás a pálya – folytatta. – Élvezem, ha laza talajon autózhatok, s a pályaautós múltam is segített a győzelemben. Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel az eredménnyel és már várom is a máriapócsi folytatást. Kicsit csak amiatt vagyok csalódott, hogy a legjobbakkal technikai gondok miatt nem tudtam megmérkőzni, de remélem, a következő futamon erre is lesz lehetőségem” – zárta ifjabb Ficza. 

A jövő hétvégén a Rabócsiringen jön a következő futam, addig még egy teszt is belefér a bajnoki címre hajtó ifjabb Ficza programjába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában