2022.07.19. 18:35
Kapott egy kis önbizalmat a Gemenc Nagydíjon
Bár szerinte egy hónap múlva csak az első tízre emlékeznek majd, a szekszárdi Istlstekker Zsolt elégedett az Alisca Bau 48. Gemenc Nagydíj összetettjében elért tizennegyedik helyezésével.
Istlstekker Zsolt (jobbra) az esti villanyfényes kritériumversenyen
Fotó: Makovics Kornél
– Gratulálok, nagyot ment az esti kritériumon!
– Szekszárdiként szerettem volna jól szerepelni, szerettem volna dobogóra állni, hátha az lendít valamit a helyi kerékpársport megítélésén, de a két országúti verseny sokat kivett belőlem, és a végén már nem tudtam beleszólni a helyezések sorsába – mondta lapunknak Istlstekker Zsolt, az Epronex-Hungary 24 éves versenyzője, aki ötödikként zárta a kritériumversenyt. – Azt viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy jó volt ilyen sok néző előtt versenyezni, hiányzott már a Gemenc GP-nek egy ilyen lezárás.
– Összetettben tizennegyedikként zárt, ön lett a harmadik legjobb magyar. Elégedett a teljesítményével?
– Szerettem volna az első tízbe odaérni, mert igazából egy hónap múlva már nem fognak emlékezni az emberek arra, aki tizennegyedik lett, de két ilyen kemény nap után egyáltalán nem lehetek csalódott. Amiatt van hiányérzetem csupán, hogy nem sikerült egy trikót sem nyernem, jó lett volna a gyorsasági vagy a hegyi hajrákért járót begyűjteni, de összességében elégedett lehetek. Csapattársamat, Karl Ádit a második szakaszon dobogóhoz tudtam segíteni, így azért sokkal jobb az ember szájíze. Meg aztán UCI-versenyen ilyen erős csapatok között még nem volt harmadik helyünk, ennek is tudunk azért örülni.
Gemenc Nagydíj - Pálinkás Csaba Emlékverseny
Fotók: Makovics Kornél– Hogy tetszett az új útvonal?
– Nagyon tetszett, jó döntés volt a szervezőktől, hogy a sárközi körbe betették a szálkai emelkedőt, ez jó pár bringásnak kihívást jelentett, s alaposan meg is rostálta a mezőnyt. A hegyi szakaszok mindig nehezek voltak, mert a menők csapatai meghúzták a sort, de a sík szakaszokon is rendszeresek voltak a támadások, a próbálkozások, s annak ellenére, hogy a mezőny mindkét országúti szakasz végén együtt ért be a célba, közben azért akadt kihívás rendesen, nagyon oda kellett figyelni és észnél kellett lenni, mert elég kemény volt a tempó.
– Véget ért a Gemenc Nagydíj, mi a következő úti célja?
– A hétvégén lesz a V4-es verseny, de azt még nem tudom, hogy azon elindulok-e? Egyelőre még itthon vagyok Szekszárdon, pihenek, találkozom a barátaimmal, kikapcsolódok, erőt gyűjtök. A bringázást egy kicsit háttérbe szorítom. Az viszont már biztos, hogy a következő héten Lengyelországba megyünk a csapattal, két egynapos és egy négynapos versenyen állunk rajthoz. A Gemenc Nagydíjtól kaptam egy kis önbizalmat, szeretnék ezeken is a lehető legjobban szerepelni.
Visszahozná a hegyi prológot
Istlstekker Zsolt nagyon várja már a jövő évi Gemenc Nagydíjat, amelyen szeretne javítani az idei helyezésén. Bár – teszi hozzá –, amíg nem ismeri a csapatokat, nehéz megjósolni, hogy mire lehet képes, de egy top tízes szereplésnek nagyon tudna örülni.
Azt mondja, ha a szervezők 2023-ra is megtartják az idei útvonaltervet, azzal elégedett lesz, mert tetszett neki a pálya vonalvezetése a maga emelkedőivel, lankáival. A kritériumverseny útvonalát azonban lerövidítené, hogy a kilátogató szurkolók – akikből szerencsére újra egyre több van –, legalább tíz körrel többször láthassák az előttük elszáguldó kerekeseket. A fő verseny elé pedig visszahozná a korábbi években nagy népszerűségnek örvendő hegyi prológot, amikor a Garay térről kellett feltekerni a Kálvária-tetőre, a kilátóhoz.
Itt olvashatja el az Alisca Bau 48. Gemenc Nagydíjról készült összes írásunkat, kattintson ide!