Legyőzte a Vasast a KSC

2022.10.01. 20:24

A mérkőzés végén dobbant a kék szív

Kemény végjátékban harcolta ki a második győzelmét Budapesten a Vasas otthonában az Atomerőmű KSC Szekszárd a nőikosárlabda-bajnokság 3. fordulójában.

Finta Viktor

Ruthy Hebard (5) és a szekszárdi játékosok megköszönték a drukkereiknek a buzdítást

Fotós: A szerző felvétele

Pocsék formában kezdte az újabb budapesti fellépését a KSC. A Vasast érezhetően feltüzelte, hogy a felkészülés során edzőmeccsen Szekszárdon is le tudta győzni Studerékat (69–85), s erre minden bizonnyal rátett egy lapáttal, hogy az első fordulóban a BEAC-nak bajnoki mérkőzésen is sikerült ugyanez (66–71). A Szekszárd nem találta a hazaiak zónájának ellenszerét, eladott labdák, rövid távoli kísérletek jellemezték a támadásaikat, miközben Smailbegovic és Nunn nem, illetve alig hibázott dobást. Ennek eredményeként tízzel is vezettek már a piros-kékek, amiből kilencet meg is őriztek az első negyed végéig. 

A második periódus elején pedig tovább nőtt az előnyük, mert a cserék sem tudtak lendíteni az atomosok szekerén. Küzdöttek, dolgoztak keményen védekezésben Borosék, ami annyi eredményt legalább hozott, hogy rontott eredményességén a hazai együttes, csakhogy a KSC mezőnydobás mutatója alig érte el a 30 százalékot, rengeteget kísérletet elhibáztak Goreeék. Három perc volt vissza a félidőig, amikor Vivians és Goree vezetésével őrületes hajrát vágott ki a lelkes közönsége által is űzött-hajtott Szekszárd, így mindössze egyetlen pont hátránnyal mehettek az öltözőbe Djokics Zseljko tanítványai (37–36). 

A fordulás után sem veszített lendületéből a kék-fehér alakulat, s Goree ziccerével átvette a vezetést a 22. percben (39–40). Sajnos a lendület egyelőre ennyire volt elegendő, innentől felváltva volt az előny hol itt, hol ott. Aztán a negyed vége előtt ismét a Vasas nyert egérutat Tóth Orsolya révén, de Wallacék nem adták fel, döntetlenre hozták ezt a tíz percet. 

Az utolsó negyed tehát egy pontos hazai előnnyel indult (54–53), és továbbra is öldöklő volt a küzdelem. Sokat szólt a játékvezetők sípja, a vendégdrukkerek szerint oktalanul több faultot kaptak a kékek, akik közül Studer, Wallace és Vivians is a kipontozódás szélére került a végjáték kezdetére. Hál’Istennek egyiküket sem érte el a vég, s szükség is volt Vivians betöréseire, Studer büntetőire, amikkel aztán ha nehezen is, de kiharcolta a győzelmet az Atomerőmű.   

Vasas Akadémia–Atomerőmű KSC Szekszárd 64–69

(25–16, 12–20, 17–17, 10–16) 
Budapest, Pasaréti Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Cziffra, Szilágyi, Jankovics. 
Vasas: Papp 3, Pardee 11/6, Madár K. 2, Madár E. 3, NUNN 14. Csere: Budácsik, Tóth 8, Salamon 2, SMAILBEGOVIC 17/12, Szerencsés 4. Edző: Milos Pavlovics. 
Szekszárd: STUDER 13/3, Boros 10/3, Wallace 5, Goree 10, Hebard 8. Csere: VIVIANS 20/3, Szücs 3/3, Mányoky, Holcz. Edző: Djokics Zseljko. 
Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–2, 7. p.: 15–10, 13. p.: 30–18, 16. p.: 33–23, 22. p.: 39–40, 27. p.: 48–46, 33. p.: 57–55, 36. p.: 61–61. 
Kipontozódott: Pardee a 40. percben. 

Az erőltetett menetnek nincs vége, a KSC a 4. fordulóban, szerdán hazai pályán a PINKK Pécsi 424-et fogadja. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában