Férfi kosárlabda NB I

2022.10.15. 19:27

A Sopron ellen javíthat kaposvári veresége után az ASE

Két győzelem után veszített az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata a 2022/2023-as bajnokságban. A paksiak vasárnap este a Sopron KC ellen hazai pályán javíthatnak.

TEOL

Eilingsfeld János eddig nagyszerűen teljesít a 2022/2023-as idényben

Fotó: Lang Róbert

Kedden egy végletekig kiélezett csatában maradtak alul az atomvárosiak 87–85-re a kaposváriak vendégeként – elsősorban amiatt, mert sok labdát adtak el, egészen pontosan 20 alkalommal ment rossz helyre a passz. De még így is megvolt az esély a győzelemre, ám Devonte Green triplája a legvégén célt tévesztett. 

Most ismét saját csarnokában játszik az ASE, amely otthon az Alba Fehérvárt (93–84) és az újonc Budapest Honvédot (75–71) is legyőzte. Vasárnap pedig az a Sopron KC látogat Paksra, amelyik kétarcú csapatnak tűnik: amíg hazai pályán 90–62-re lelépte a DEAC-ot, addig Szolnokon hasonlóan nagy különbségű vereségbe szaladt bele (57–90).

Csirke Ferenc, az Atom vezetőedzője a vereség ellenére gratulált saját csapatának, amely nagyot javult a Honvéd ellen mutatott játékhoz képest, s a tréner szerint egy ilyen mérkőzés után bármelyik kosarasa bátran belenézhet a tükörbe. 

„Fantasztikus volt, amit a játékosok a pályán nyújtottak, persze voltak hibák is, de azok benne vannak a játékban. Ráadásul egy nagyon jó együttes ellen léptünk pályára, hiszen az elmúlt fordulóban Szombathelyen győztek, oda pedig nem győzni járnak az ellenfelek. Dolgozunk tovább, vasárnapra ki kell javítanunk a hibákat, és hazai pályán meg kell vernünk a Sopront” – mondta.

Eilingsfeld János, aki a szezonban harmadszor ért el dupla duplát (29 pontja mellé 10 lepattanót szedett le Kaposváron) azt mondta, sokszor jól védekeztek és támadásban is jól járatták a labdát, de lehetett volna jobban is, és a hét hátralévő részében azon fognak dolgozni, hogy ezen javítsanak, mert hazai pályán mindenképpen le akarják győzni a soproniakat.

Tippmix Férfi NB I, a 4. fordulóban
Atomerőmű SE–Sopron KC. Paks, ASE-sportcsarnok, vasárnap, 18 óra. 
Vezeti: Papp Péter, Ádám József, Rácz Zsolt Róbert. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!