Edzői nyilatkozat

2022.10.01. 09:45

A szélsőjáték és a hit hozta meg a paksi győzelmet

Nem törte meg a paksiakat az első percben bekapott gól, ez is kellett ahhoz, hogy végül három ponttal távozzanak Mezőkövesdről, vélte Waltner Róbert vezetőedző.

TEOL

Waltner Róbert csapata fölényben játszott Mezőkövesden

Fotó: Kovács Péter

Habár már az első percben hátrányba került, szinte végig dominálni tudott Mezőkövesdben a Paksi FC, mely a második félidőben fordítani tudott, így értékes három pontot szerzett. Waltner Róbert szerint nem érdemtelenül.

„Izgalmas és nehéz mérkőzés volt, főleg úgy, hogy már az első percben hátrányba kerültünk. Demoralizáló az ilyen, de minket nem fogott meg. Mentünk előre, helyzeteket alakítottunk ki és próbáltunk egyenlíteni és megfordítani a találkozót. Jobban kinyíltunk, ezáltal volt még pár veszélyes kontrája a hazaiaknak. A szünetben azt kértem a srácoktól, többet tegyük ki a szélre a labdákat és korai ívelgetések helyett használjuk ki Varga gyorsaságát. Ezt maradéktalanul meg is csinálták a srácok. Maximálisan megérdemelték a győzelmet a fiúk, hiszen végig hittek benne, a szívüket is beletették, emellett keményen dolgoztak a bajnoki szünetben. Még mindig hét sérültünk van, de fontos kiemelni, akik most helyettesítik őket, kiválóan helytállnak, nagyszerű teljesítményt tesznek le az asztalra még úgy is, hogy nem az eredeti helyükön játszanak. Igazi csapatmunkát végeztünk, végig magabiztosságot éreztem a srácokon, megérdemelten gyarapodtunk tehát három ponttal” – fogalmazott a lefújás után a paksiak vezetőedzője.

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashat.

Címkék#Paksi FC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!