NB III-as rangadó után

2022.10.10. 09:24

Turi Zsolt szerint a helyzetkihasználásuk még mindig nem az igazi

Először dőlt el megyei rangadó az NB III-as focibajnokság Közép csoportjában, miután a vasárnapi összecsapáson a Szekszárdi UFC 2–0-ra nyerni tudott Majoson.

TEOL

A majosi Kugli Ákost a szekszárdi Budai Dávid üldözi

Fotó: Makovics Kornél

A két korábbi derbi egyformán döntetlennel zárult: a Paks II előbb Majoson végzett 3–3-ra, majd pedig Szekszárdon 2–2-re. A mostani meccsen végig az történt a pályán, ami a szekszárdiak akartak, s bár csak egy tizenegyesből szerzett góllal és egy öngóllal tudtak nyerni, a látottak alapján több is lehetett volna a felek között a végére. A második félidőben Genzler Gellért több nagy bravúrt is bemutatott, egy támadáson belül például háromszor is védett – ha ezek nincsenek, akkor még simább lett volna a sárga-feketék sikere.

A mérkőzésről itt olvashat, és itt találhat a találkozóról képgalériát is!

A jó szezonkezdés után a majosiak kisebb gödörbe kerültek, a legutóbbi három bajnokijukat elveszítették (a Hódmezővásárhelytől hazai pályán 3–1-re kaptak ki, Dabason pedig egy rendkívül balszerencsés meccsen 1–0-s vereséget szenvedtek), s egymás után másodszor maradtak alul saját pályájukon, ahol korábban 24 bajnokin át voltak veretlenek.

A szekszárdiak ellenben folytatták jó idegenbeli szereplésüket, Rácz Áronéknak az idénybeli ötödik fellépésükön ez már a negyedik győzelmük volt. Korábban Cegléden és Monoron is 2–1-re nyertek, az MTK-t pedig 1–0-ra verték az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A lefújás után érthetően Turi Zsolt volt boldogabb, a szekszárdiak szakvezetője azt mondta, nagyon elégedett csapata játékával, hiányérzete mindössze amiatt van, mert több ígéretes támadásuk is egy-egy rossz megoldás miatt akadt el. Hozzátette, a helyzetkihasználásuk továbbra sem az igazi, ezért sem tudnak nagyobb léptekkel előre felé jönni a tabellán. Kardos Ernő a majosiak vezetőedzője nem tehetett mást, mint, hogy sportszerűen elismerje: ezúttal jobb volt az ellenfél.

A javításra most vasárnap az ESMTK otthonában lesz lehetőségük, míg a szekszárdiak saját közönségük előtt a kecskemétiek második számú csapata ellen futhatnak neki idénybeli első hazai győzelmük kivívásának. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!