2022.11.06. 10:19
Úgy kell a győzelem a Paksnak, mint egy falat kenyér
Három fővárosi csapat ellen zárja az élvonalbeli bajnokság őszi szezonját a Paksi FC, mely elsőként vasárnap a Budapest Honvéd ellen mérkőzik meg hazai pályán.
Szabó Jánoséknak kellene a három pont, hogy kilábaljanak a hullámvölgyből
Fotó: Mártonfai Dénes
Már csak három forduló van vissza az OTP Bank Liga első feléből, ennyi lehetősége van a zöld-fehér alakulatnak arra, hogy szépen zárja az őszi szezont. Mindezt három fővárosi csapat ellen teheti meg: vasárnap a Budapest Honvédot fogadja Waltner Róbert együttese, mely szerdán a címvédő és listavezető Ferencvároshoz látogat, jövő héten szombaton pedig az Újpest FC-t látja vendégül.
A hatodik helyen álló Paks mindössze három ponttal előzi meg a sereghajtó Vasast, ezért egy győzelem úgy kell az atomvárosiaknak, mint egy falat kenyér. Az Újpesttel holtversenyben az övék a jelenleg legrosszabb szériát futó csapat, a legutóbbi négy bajnokijukon csupán egy pontot szereztek. A Fehérvári úti stadion sem tekinthető bevehetetlen erődnek, hiszen öt bajnokin két győzelem és három vereség a PFC mérlege (a Kisvárdától, a Puskás Akadémiától és legutóbb a Vasastól kaptak ki), ezeken a fellépéseken öt gólt szerzetek és hetet kaptak Szabó Jánosék.
A meccs után Szélpál Norbert is azt nyilatkozta, hogy mielőbb ki kell mászniuk a gödörből.
Azonban a kispestiek sincsenek jó passzban, s ezen az edzőváltás sem segített. A nyáron kinevezett Tam Courts utolsó meccsén ugyan nyert a Honvéd (Zalaegerszegen 2–0-ra), a skót trénert a horvát Dean Klafuric váltotta, akinek ezt egyelőre nem sikerült megtennie. Debütálásán hazai pályán 1–0-ra kikaptak a Fehérvártól, így otthon továbbra is nyeretlenek (4 döntetlen, 2 vereség), idegenben viszont kétszer annyi, kilenc pontot gyűjtöttek (3 győzelem, 4 vereség).
A két csapat augusztusi mérkőzésén húsz perc után Nenad Lukics duplájával már 2–0-ra vezetett a Kispest, de Varga Barnabás pályafutása első NB I-es mesterhármasával (a harmadik gól a 96. percben büntetőből született) pontot tudtak rabolni a paksiak (3–3).
OTP Bank Liga, a 14. fordulóban
Paksi FC–Budapest Honvéd
Paks, Fehérvári úti stadion, vasárnap, 18 óra
Tv: M4 Sport+
OTP Bank Liga, az állás
1. Ferencváros 11 9 0 2 27–8 27
2. Kecskemét 13 6 6 1 21–13 24
3. Kisvárda 13 6 4 3 25–22 22
4. Puskás 13 5 6 2 19–15 21
5. Zalaegerszeg 12 4 3 5 20–17 15
6. Paks 12 4 3 5 17–22 15
7. Fehérvár 13 4 3 6 13–18 15
8. Debrecen 13 3 5 5 22–25 14
9. Bp. Honvéd 13 3 4 6 14–20 13
10. Mezőkövesd 13 3 4 6 16–23 13
11. Újpest 13 3 4 6 16–24 13
12. Vasas 13 2 6 5 12–15 12