Kosárlabda

2023.11.09. 19:59

Studer Ágnes vezérletével simán nyert a női válogatott a szlovénok ellen

A magyar női válogatott végig magabiztos teljesítményt nyújtva 70–51-re legyőzte a szlovén csapatot csütörtökön Sopronban az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában.

Teol.hu

Studer Ágnes igazi vezére volt Sopronban a magyar válogatottnak

Fotó: FIBA

A Székely Norbert szövetségi kapitány irányította magyar csapat legjobbjának a 13 ponttal, 6 gólpasszal és 2 lepattanóval záró, Szekszárdon nevelkedett Studer Ágnes bizonyult. A Tarr KSC jelenlegi csapatából Horváth Bernadett kapott lehetőséget, és az irányító 2 pontot tett fel a villanytáblára. A bő keret tagja még a szekszárdi Boros Júlia, illetve meghívást kapott Miklós Melinda is, utóbbi azonban sérülése miatt nem lehet ott a többiekkel.  

A júniusban Ljubljanában Európa-bajnoki negyedik magyar csapat már a nyitónegyedben kilenc ponttal elhúzott, főként a török Mersinben légióskodó Kiss Virág és Studer Ágnes révén, majd a WNBA újonccsapatába beválasztott Juhász Dorka is megszerezte első kosarát a válogatottban.

A 40–28-ról induló második félidőben gyakorlatilag eldőlt a meccs, a mieink húsz pontra megléptek, a nyári Eb-t házigazdaként nyeretlenül záró vendégek pedig a második után a harmadik negyedben sem érték el a tíz pontot. A magyar válogatott legeredményesebbje Kiss Virág lett 16 ponttal.

A szlovén csapat legjobbja két ex-KSC-játékos volt, Eva Lisec 26, Zala Friskovec 11 pontig jutott, a többiek összesen 14 pontra (!) voltak képesek. 

A nemzeti együttes vasárnap Helsinkiben lép pályára, majd egyéves szünet következik a selejtezősorozatban. A 2025-ös Eb-nek Csehország, Németország, Görögország és Olaszország ad otthont.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!