2024.03.23. 09:37
A három pontért utazik Budaörsre a Szekszárdi WFC
A Budaörs otthonában folytatja a 2023/2024-es idény küzdelmeit a Simple Női Ligában szereplő Szekszárdi UFC.
Kágyi Árvácska Rebeka (a labdával) abban bízik, hogy elhozzák a három pontot Budaörsről
Fotó: Makovics Kornél
Micskó Márk vezetőedző alakulata azzal a céllal utazik a szombati összecsapásra, hogy egyről a kettőre növeli tavaszi győzelmei számát. Erre minden esély megvan, hiszen a rivális mindössze egy sikert tud felmutatni, még novemberben verték 3–2-re hazai pályán a szegedi Szent Mihály csapatát. Emellett háromszor játszottak döntetlent (az Astrával és a Haladással 0–0-t, a Fehérvárral 1–1-et), tizenegy alkalommal pedig vesztesen hagyták el a pályát.
A budaörsieket szeptemberben, hazai pályán Keeley Marie Ayala góljával 1–0-ra sikerült legyőzniük a szekszárdiaknak egy olyan találkozón, amelyet több góllal kellett volna megnyerniük a lányoknak. A tavaszi idényben eddig egy meccsen sikerült győzniük a sárga-feketéknek, a soroksáriak ellen Kágyi Árvácska Rebeka gólja hozta meg a három bajnoki pontot.
– Úgy kelünk útra Budaörsre, hogy meg akarjuk szerezni a három bajnoki pontot – mondta lapunknak Kágyi Árvácska Rebeka. – Ha sikerülne, akkor egy kicsit megnyugodhatnánk, mert jó pár csapattól el tudnánk húzni több ponttal. De az sem lenne nagy baj, ha döntetlent érnénk el, a lényeg az, hogy legalább egy pontot meg tudjunk szerezni. Egy kicsit jobb lesz a helyzetünk, mint legutóbb az MTK ellen, mert Zahár Flóra és Kiss Gabriella is bevethető lesz, így vezetőedzőnknek megnőnek a variációs lehetőségei.
A csapatkapitánynak kicsit fáj még az MTK elleni múlt szombati vereség, s különösen azt fájlalja, hogy a fővárosiak 1–0-s vezetésénél nem kaptak meg két olyan tizenegyest, aminek jogosságát még a vendégek sem vitatták.
Simple Női Liga, 16. forduló.
Budaörs–Szekszárdi WFC.
Budaörs, szombat, 11 óra.
Vezeti: Kalmár P. (Szabó L., Fontányi L.).
1. | Ferencváros | 15 | 13 | 2 | 0 | 60–2 | 41 | |
2. | Győr | 15 | 13 | 1 | 1 | 61–5 | 40 | |
3. | MTK Bp. | 15 | 11 | 1 | 3 | 35–14 | 34 | |
4. | Puskás AFC | 14 | 11 | 0 | 3 | 38–12 | 33 | |
5. | Diósgyőr | 15 | 6 | 4 | 5 | 27–31 | 22 | |
6. | Astra-Üllő | 15 | 5 | 3 | 7 | 14–18 | 18 | |
7. | Haladás | 14 | 4 | 4 | 6 | 19–26 | 16 | |
8. | Szekszárd | 15 | 4 | 3 | 8 | 17–38 | 15 | |
9. | Szeged | 14 | 3 | 2 | 9 | 19–32 | 11 | |
10. | Soroksár | 14 | 3 | 1 | 10 | 11–34 | 10 | |
11. | Budaörs | 15 | 1 | 3 | 11 | 6–53 | 6 | |
12. | Fehérvár | 15 | 1 | 2 | 12 | 8–50 | 5 |