2024.03.26. 10:36
Elképesztő végjáték után története első bajnoki címét szerezte a Tolna-Mözs! – képgalériával
A Sárbogárd SE elleni 4–4-es döntetlennel a Tolna-Mözsi FSE NB III-as férfi futsalcsapata matematikailag is bebiztosította bajnoki címét.
Drámaibb körülmények között aligha biztosíthatta volna be története első bajnoki címét a Tolna-Mözs. Ágics Péter együttesének hétfő este elég volt a döntetlen a Sárbogárd ellen ahhoz, hogy – eredetileg négy fordulóval, de számukra két mérkőzéssel a bajnokság vége előtt – matematikailag is bebiztosítsa aranyérmét.

Fotó: Kiss Albert
Azonban az éremre hajtó Fejér vármegyeiek nem akartak ehhez asszisztálni, az első félidőben két, a másodikban három góllal is megléptek már a látogatók. A 4–1-es vendégvezetésnél a tolnaiak vészkapussal, öt a négy ellen támadtak és szépítettek Kneller Balázs második találatával, majd kiállítás után emberelőnyben tovább faragtak hátrányukból. Az utolsó percben aztán a megkülönböztető mezt viselő Sásdi Bence villant, 4–4-re alakítva az állást, ezzel bebiztosítva a Tolna-Mözs bajnoki címét.
Az aranyérem nem ér automatikus feljutást az NB II-be, ezt májusban osztályozón kell kiharcolnia a csapatnak. A bajnokságból még két idegenbeli meccse van vissza a Tolna-Mözsnek, amely április 8-án Szigetszentmiklósra, 25-én Érdre látogat.
NB III, Délnyugati csoport, 10. forduló
Tolna-Mözsi FSE–Sárbogárd SE 4–4 (1–2)
Tolna, v.: Szabó P. (Kiss G., Mihálovics)
Tolna-Mözs: Merkl D. – Kneller, Keszthelyi, Sásdi B., Deli D. Csere: Sára P., Wachtler, Horváth R., Gödör, Mészáros B., Szabó G., Ágics, Lánger
Sárbogárd: Demeter – Bencze J., Szalai Á., Horváth A., Sükösd. Csere: Lakatos Á., Gráczer, Már, Berta, Deák
Gólszerző: Kneller (13., 33.), Deli D. (35.), Sásdi B. (40.), illetve Bencze J. (24., 27., a második büntetőből), Szalai Á. (3.), Horváth A. (9.)
Kiállítva: Horváth A. (34.)
A bajnokság állása
1. | Tolna-Mözs | 12 | 11 | 1 | 0 | 87–35 | 34 |
2. | Bromit SC | 10 | 7 | 0 | 3 | 69–33 | 21 |
3. | Komló | 11 | 6 | 1 | 4 | 61–50 | 19 |
4. | Sárbogárd | 10 | 5 | 2 | 3 | 68–39 | 17 |
5. | Érd II. | 10 | 5 | 0 | 5 | 52–54 | 15 |
6. | Inárcs | 11 | 3 | 2 | 6 | 57–55 | 11 |
7. | Szigetszentmiklós | 11 | 2 | 1 | 8 | 33–78 | 7 |
8. | AC Villám | 11 | 0 | 1 | 10 | 36–119 | 1 |
Tolna-Mözsi FSE–Sárbogárd SE
Fotók: Kiss Albert