2024.05.03. 19:25
Fegyverneky búcsúmeccsén szerezheti meg a bajnoki bronzérmet a KSC
A szezon utolsó mérkőzésére készül a Tarr KSC Szekszárd, amely ha szombaton nyer a Sopron Basket otthonában, lezárja a helyosztóját és megszerzi az NB I-es kosárlabda-bajnokság bronzérmet.
Ha jobb napot fog ki, Alekszandra Sztanacsev is nyerőember lehet a KSC-nél
Fotó: Mártonfai Dénes
Elrontanák a kék-fehérek a házigazda búcsúztatóját, egyúttal lezárnák a bronzcsatát Sopronban.
A címvédő közösségi oldalán jelentette be, hogy
utolsó hazai mérkőzését játssza szombaton Fegyverneky Zsófia,
a 39 éves irányító két évtized után, kilenc bajnoki címmel és ugyanennyi Magyar Kupa-győzelemmel, valamint egy Euroliga-arannyal a nyakában a szezon végén befejezi aktív pályafutását.
Hogy egyben ez legyen a 136-szoros válogatott játékos utolsó mérkőzése is, azért sokat kell tennie a Szekszárdnak. Az biztos, hogy ugyanazzal a tűzzel kell játszaniuk Kathryn Westbeldéknek, mint tették a párharc első mérkőzésén hazai pályán, még akkor is, ha már nagyon fáradtak azok a lábak a szezon végéhez érve. Emellett a palánkok alatt is dominálnia kell Djokics Zseljko együttesének, hogy győztesen hagyják el a parkettát (az első meccsen 30–28-ra elveszítették a lepattanócsatát, a Sopron hat, a Szekszárd három támadólepattanót szedett).
A bronzérem mellett az is motiválhatja még a KSC-t, hogy az elmúlt másfél évtizedben csak a 2018-as kupadöntőben tudott győzni a Sopron vendégeként.
„A két csapat mérkőzései az elmúlt években rangadónak számítanak, ez most sincsen másként – fogalmazott a szerdán 82–67-re megnyert első mérkőzés után Theodoreán Alexandra. – Büszke vagyok a csapatra, belülről azt láttam, hogy szinte végig kontrolláltuk a mérkőzést. Abban a néhány percben, amikor a Sopron került fölénybe, statikussá vált a támadójátékunk, és hagytuk, hogy ellenfelünk domináljon a palánkok alatt. A második félidőben agresszívebben játszottunk, nagyobb volt a rotációnk, ezek döntőnek bizonyultak” – tette hozzá a csapatkapitány.
Tippmix Női NB I/A, a 3. helyért, 2. mérkőzés
Sopron Basket–Tarr KSC Szekszárd
Sopron, Novomatic Aréna, szombat, 18 óra