Járvány

2020.06.15. 06:11

Botrányokról terelné el a figyelmet a főváros cégének jótékonykodása

Egy kormányrendelet teremtette meg az anyagi lehetőséget a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jótékonysági akciójára. Az ingyenes gyermeknyaraltatás pótcselekvés lehet, amellyel a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló vállalat a zavaros belső ügyeket palástolná. Például azt, hogy egy élettársi viszonyban álló vezetőpáros tartja kézben a vállalat beszerzését és könyvelését.

Az állam kontójára jótékonykodhatott a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), mivel

a budapesti gyermekek ingyenes táborozására felajánlott összeget a cég dolgozóinak jutalmából és prémiumából különítették el.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a vállalat belső ügyeire rálátó forrásuk szerint az összeg pontosan megegyezik a járványhelyzet miatt a kormány által elengedett járulékok mértékével.

Mint ismert, a kabinet lehetővé tette, hogy a különös veszteséget elszenvedő ágazatoknál a munkavállalókat terhelő járulékok bizonyos körét – 18,5 százalékot – nem kell a vállalatoknak levonniuk a dolgozók fizetéséből. A lap úgy tudja, az említett összeg felajánlását elvárta a BGYH Karácsony Gergely főpolgármestersége alatt kinevezett új vezetése a cég dolgozóitól, s aki ennek nem tett eleget, azt kiközösítették.

A fővárosi önkormányzat honlapján azonban nem említik meg, hogy a kormányrendelet tette lehetővé a jótékonysági akciót, amelynek keretében ötszáz általános iskolás tanuló ingyen látogathat négy strandfürdőt június vége és augusztus közepe között. Száz helyet egyébként a BGYH saját munkavállalóinak gyerekei számára tartanak fenn.

A Magyar Nemzet forrása szerint a jótékonysági akció pusztán pótcselekvés, miközben a súlyos anyagi gondokkal küzdő vállalaton belül – ebben az évben várhatóan több mint négymilliárd forintos mínuszt halmoznak fel – erős tisztogatás, gyakorlatilag tömeges leépítés zajlik.

A Szűts Ildikó-féle vezetés attól tart, kitudódnak a BGYH belső zavaros ügyei, és százmilliókat sem sajnálnak kifizetni végkielégítés gyanánt a nem eléggé lojálisnak tartott dolgozóik számára.

Az egyik takargatnivaló az lehet, hogy a cég teljes beszerzését lebonyolító igazgatóság elnöke, Keszthelyi Zoltán, a lap értesülései szerint élettársi viszonyban van a vállalat könyveléséért és a pénzügyi feladatokért felelős osztályának vezetőjével, Szabó Renátával, ez pedig összeférhetetlenségnek minősülhet. Keszthelyi igazgatóságát egyébként az év eleje óta tartó vízfejesítés során hozták létre több új osztállyal és bizottsággal együtt, s a Magyar Nemzet informátora szerint a szakmailag indokolatlan átszervezés valós célja több jól fizető pozíció kialakítása volt, amelyeket a baloldali városvezetéshez hű emberekkel töltöttek fel.

Keszthelyit egyébként – aki korábban a XX. kerület városfejlesztési bizottságának az elnöke volt – az MSZP-s Hiller István helytartójaként emlegette a sajtó. Egyebek mellett az ő nevéhez köthető a Nagykőrösi út mellé tervezett zajcsökkentő fal fiaskója, de korábban azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy egy 132 négyzetméteres önkormányzati bérlakást utaltatott ki magának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában