Bajnai Analytica

2022.05.03. 10:05

Az adatvédelmi biztos is kapott sms-t a DatAdat-csoporttól

Akár több hónapot is igénybe vehet az a vizsgálat, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága a kampányfinisben, illegálisan beszerzett adatbázisból végrehajtott, milliós nagyságrendben kiküldött sms-ek és tömegesen indított telefonhívások ügyében folytat. A rendszerváltás óta példanélküli adatlopás szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő DatAdathoz vezetnek. A történtek miatt több büntetőfeljelentés is született, a Márki-Zay Péter választási kampányát bonyolító cégcsoporttal összefüggésben a szakértők a Cambridge Analytica körüli botrányt emlegetik.

Jelenleg is folyamatban van az a vizsgálat, amelyet a választások előtt magánszemélyeknek kiküldött több mint egymillió, kampány témájú sms, valamint ilyen jellegű telefonhívások miatt tett bejelentések alapján indítottak – jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának megkeresésére Péterfalvi Attila.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke közölte, számos panaszbeadvány érkezett, és ő maga is kapott ilyen sms-t, amelyet szintén beadott az iktatórendszerbe.

Szavai szerint a vizsgálat akár több hónapot is igénybe vehet, ugyanis egyelőre nem ismert, hogy ki a hívó, csak a szövegekből lehet sejteni, hogy az ellenzékhez köthetők a mozgósítási sms-ek. Mint mondta, a legfontosabb tisztázandó kérdések, hogy kik a telefonszámok előfizetői, ki az adatkezelő, illetve hogy van-e adatfeldolgozó.

Jogsértés egyebek mellett amiatt vélelmezhető, hogy több panasztevőt olyan neveken szólítottak meg, amelyeket azok valamilyen azonosítás során használtak. Mivel ezek a nevek nem szerepelnek a különböző adatbázisokban, így felmerül, hogy az sms-ek küldői jogszerűtlen profilozást végeztek

– fejtette ki a NAIH elnöke, felidézve, hogy az akcióval összefüggésbe hozott DatAdat észtországi cége sajtóhírek szerint olyan szoftvert hirdetett forgalmazásra, amelynek az szerepelt a leírásában, hogy két másik szoftverrel együtt installálva képesek összerendezni a telefonos és a papíralapú adatbázisokból származó információkat, valamint az online interakciókat.

Péterfalvi Attila azt is aggályosnak nevezte, hogy az sms-ekben semmilyen információ nem található a küldőről, ezzel pedig jogszerűtlenül zárják el a felhasználók elől azt a lehetőséget, hogy az adatkezelőnél letiltsák az adataik használatát.  

Emlékezetes, hogy a kampányfinisben a választókat először sokszor névre szóló sms-ekkel árasztották el, majd telefonhívásokkal is bombázták őket. Az üzenetek és a hívások nagyságrendje meghaladta az egymilliót. A szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata megállapította, hogy a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a DatAdat osztrák leánycége rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Az is egyértelműen kiderült, hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

A szervezők a birtokukba jutott adatbázis felhasználásakor az egyes személyeket illetően semmiféle pártszimpátia tudatában nem voltak, ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, kormánytag, illetve számos konzervatív közéleti szereplő is belekerült a szórásba.

Szakértők szerint csupán olyan műveletről beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, itt a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont. Szerintük a DatAdat által végrehajtott precíziós akciók már jóval a kampány előtt elkezdődtek.

Ezek lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. Bajnaiék tehát a közösségi médiumokon keresztül a mesterséges intelligencia és a chatbotok, vagyis beszélgető robotok segítségével főként a bizonytalanokat vették célba.

Több belső hangfelvétel nyilvánosságra kerülésével nemrégiben számos részlet derült ki a DatAdat működéséről. A cégcsoport vezetői és munkatársai maguk beszéltek arról, hogy tucatnyi országban – köztük Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai folyamatokat, és itthon is az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást is Márki-Zay Péter javára.

A csoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoztak a baloldal kampányán, egyebek mellett facebookos álprofilokat kreáltak, és bérkommentelőket alkalmaztak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos tartalmakat a közösségi médiában.

A datadatos kör az amerikai Demokrata Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét felhasználva profilozta a választókat, a magyarok személyes adatait pedig külföldre vitték. Mindez akár az április 3-i országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti.

Az átláthatatlan finanszírozású céghálózat egyébként offshore-hátterű cégekkel is kapcsolatba hozható.

DatAdathoz hasonló vállalatok által alkalmazott úgynevezett chatbotok a felhasználók által érzékelhetetlen módon végzik az adatgyűjtést, és egyebek mellett például egy kvíznek vagy más játékos feladványnak álcázzák azt. A kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit, és a meggyőzhető bizonytalan szavazókat is kiszűrhetik.

Márki-Zay Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, s ha a felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban kapta az üzeneteket.

Az is előfordulhat, hogy a chatbotok ismerősnek jelölnek más felhasználókat, hogy ily módon gyűjtsék be a nem nyilvános adataikat. Megvizsgálják, mit kedvelnek és mit nem, az így összegyűjtött információt pedig politikai profilozásra használják fel.

Minél több az adat, a fejlett algoritmusok annál pontosabban tudják meghatározni, kinél milyen politikai üzenet megy át, mivel lehet őt megszólítani, választásra buzdítani vagy éppen távol tartani a szavazástól.

Ezt megkönnyíti, hogy valós időben is lehetséges elemezni és profilozni a felhasználókat a facebookos aktivitásuk alapján. Ennek a módszernek az alapját a magyarországi sajtóban is rendszeresen emlegetett Michal Kosinski, az adatalapú pszichológia egyik legismertebb alakja dolgozta ki a 2010-es évek elején.

E modell szerint alig hetven like elemzése szükséges ahhoz, hogy az adott felhasználó viselkedését jobban kiismerjék, mint az illető közeli barátja, százötven like-nál már annyit tudunk az adott személy viselkedéséről, mint a saját szülei, háromszáz kedvelés felett pedig már többet, mint az illető élettársa. A kinyert adatok elemzésével olyan profil készíthető a felhasználóról, amely alapján könnyen kideríthető, hogy az illető milyen bőrszínű, milyen szexuális irányultságú, illetve, hogy milyen a politikai szimpátiája.

Az ilyen elemzések hatékonyságára a Cambridge Analytica (CA) botránya világított rá.

A CA részletes profilt készített a felhasználókról, valamint több kategóriába sorolta a választókat és az így célzott, személyre szabott reklámokkal, valamint mesterséges intelligencia segítségével összeállított üzenetekkel befolyásolni tudták a Brexit-népszavazást és az amerikai elnökválasztást.

Számos szakértő meggyőződése, az Egyesült Királyság ennek a módszernek köszönhette, hogy a szavazók többsége az EU-ból történő kilépésre szavazott, illetve azt is, hogy Donald Trump le tudta győzni Hillary Clintont. Emlékezetes, mindkét esetben az esélytelenebbnek tartott forgatókönyv valósult meg, a történtek után a közvéleménykutató cégek szakértői egyszerűen széttárták a kezüket.

A Cambridge Analytica botránya után Európában jelentősen szigorítottak az adatvédelmi szabályokon. Ezeket Bajnai és a hozzá köthető DatAdat könnyedén megkerülhette, mivel a csoport egyes cégei Észtországban vannak bejegyezve, ahol a többi balti államhoz hasonlóan lényegesen lazábban kezelik az adatvédelmi szabályok betartatását.

Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy az adathalász trükkök és a fejlett algoritmusok sem mindenhatóak, hiszen a magyar baloldal a rendszerváltás óta legsúlyosabb vereségét szenvedte el április 3-án. Vagyis a Bajnai Analytica elbukott, mi több, a csodafegyver könnyen a visszájára is elsülhet, hiszen a DatAdat ténykedése nyomán korábban több büntetőfeljelentés született. A Mediaworks Hírcentruma egyelőre nem kapott választ a rendőrségtől, így nem tudjuk, hogy miként állnak a szóban forgó eljárások.

Borítóképünkön Bajnai Gordon volt miniszterelnök. Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában