Két fázisban aludtunk évszázadokkal ezelőtt

Egy észak-angliai faluban a kilencéves Jane Rowth hunyorogva nyitotta ki a szemét 1699. április 13-án este 11 óra körül. Édesanyjával akkor ébredtek fel. Az anya felkelt, majd kisvártatva két férfi jelent meg az ablaknál. Felszólították, hogy menjen velük. Ahogy Jane később a tárgyalóteremben elmondta, anyja nyilvánvalóan várta a látogatókat. Mielőtt elment, azt súgta a lányának, hogy feküdjön nyugodtan, reggelre megjön. Jane anyja nem tudta betartani az ígéretét – soha nem tért haza. Azon az éjszakán meggyilkolták.

Kétfázisú alvásról árulkodó jegyzőkönyvek

Közel háromszáz évvel később, az 1990-es évek elején Roger Ekirch amerikai történész a londoni Public Record Office-ba – egy impozáns gótikus épületbe – ment, amely 1838-tól 2003-ig az Egyesült Királyság Nemzeti Levéltárának adott otthont. Ősi pergamenek és kéziratok között véletlenül rátalált Jane vallomására.

Jane azt mondta: közvetlenül azelőtt, hogy a férfiak megérkeztek az otthonukba, ő és édesanyja éppen felkeltek az esti első alvásukból. Nem volt további magyarázat, a vallomást lejegyző a megszakított alvást tárgyilagosan állapította meg, mintha teljesen megszokott lenne. Az első alvás a történész szerint egy második alvást is jelent, mégpedig egy két részre osztott éjszakát. Családi furcsaság vagy valami többről volt szó?

Amikor kiterjesztette a keresését online adatbázisokra, világossá vált, hogy a jelenség szélesebb körben elterjedt, mint azt valaha képzelte. Minden elképzelhető formában – több száz levélben, naplóban, orvosi szakkönyvben, filozófiai írásban, újságcikkben és színdarabban – talált utalást a kétszeri alvásra. Ez a szokás nem csak Angliában volt jellemző, az iparosodás előtti világban széles körben elterjedt. A történész olyan távoli helyeken is kimutatta ezt a szokást, mint Afrika, Dél- és Délkelet-Ázsia, Ausztrália, Dél-Amerika és a Közel-Kelet.

Az első feljegyzés erről az időszámításunk előtti VIII. századból, az Odüsszeiából való, míg az utolsó a XX. század elejére datálódik. Roger Ekirch szerint a kétszeri alvás rendszere olyan jeles szerzők alkotásaiba is bekerült, mint Plutarkhosz, Livius és Vergilius.

Elmélkedés az életről 

A XVII. században az éjszakai alvás valahogy így zajlott: este kilenc és tizenegy között az emberek elaludtak pár órára. Néhány órával később felriadtak a kezdeti álomból.

Általában nem zajra riadtak, az ébredés teljesen természetesen történt. Az ezt követő ébrenléti időszakban meglepően sok hasznos dolgot végeztek el. Fát raktak a tűzre, bevették a gyógyszereket, ellenőrizték a haszonállatokat, ruhát foltoztak, gyapjút fésültek. Az egyik dokumentumban leírtak szerint egy apa ezt nevezte a „legjövedelmezőbb” órának, mert ekkor „senki nem keresi, csak az Isten”.

A keresztények azonnal meglátták az éjjeli ébrenlétben rejlő lehetőségeket a zsoltárok és hitvallások felolvasására. Az időszámításunk szerinti VI. században Szent Benedek megkövetelte, hogy a szerzetesek éjfélkor keljenek fel, és imádkozzanak. A gyakorlat egész Európában elterjedt. A hívők az erre az időre előírt imákat mondták el. A filozófiai beállítottságúak pedig ezeket az órákat használták az életen való elmélkedésre és az új ötletek átgondolására.

A cikk folytatása a Magyar Nemzet oldalán érhető el!