15°
20°
10°
Fotó: AFP / STRINGER / SPUTNIK

Május 20-án iktatják be Zelenszkijt

Az ukrán parlament csütörtökön úgy határozott, hogy május 20-án lesz Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök ünnepélyes beiktatása a törvényhozás előtt.

Hosszas huzavona után döntött végül a parlament az elnöki beiktatás dátumáról, amelyről hét határozati javaslatot terjesztettek be képviselők különböző időpontokkal május 17. és május 28-a között. A legkésőbbi dátumra vonatkozó javaslatot a vita közben előterjesztője visszavonta.

A május 20-i beiktatásról szóló javaslatot 315 képviselő támogatta a 450 fős törvényhozásban.

Zelenszkij azt szerette volna, ha május 19-ére, a politikai elnyomás áldozatainak emléknapjára tűzi ki a parlament beiktatását, de ezt több képviselő ellenezte. Ezen a napon gyászmegemlékezések zajlanak országszerte, és tiltott a tévé- és rádiócsatornákon szórakoztató műsorokat sugározni, ezért ezt a napot nem tartották alkalmasnak a beiktatási ceremóniára.

A beiktatás dátuma azért is fontos, mert a törvény értelmében május 27-éig – legalább fél évvel a törvényhozás mandátumának lejárta előtt – dönthet Zelenszkij arról, hogy feloszlatja vagy sem idő előtt a jelenlegi parlamentet, utána már erre nem lesz lehetősége, hanem ki kell várnia az október 27-én tartandó választást.

Az Ukrajinszka Pravda értesülése szerint Zelenszkij azért is sürgette mihamarabbi beiktatását, mert egyre inkább hajlik arra, hogy beiktatása után rögtön feloszlassa a parlamentet, és már kész is az erről szóló előterjesztés. Döntése attól függ, mennyire lesz együttműködő vele a parlament.

A törvényhozás idő előtti feloszlatása ellen szól azonban két érv: egyfelől csapatának egy része még szeretne időt arra, hogy pártjuk, a Nép Szolgája (Szluha Narodu) tovább erősödhessen.

Másfelől így nem tud a parlament változtatni a választási törvényen, és fennmarad a vegyes választási rendszer, amely az oligarchákat képviselő politikusoknak kedvez.

Az is kérdés, hogy a parlament egyáltalán hajlandó, illetve képes-e a választási rendszer megváltoztatására utolsó heteiben, hónapjaiban, ha ezt az elmúlt évek alatt nem tette meg.

Borítókép: Volodimir Zelenszkij nyilatkozik 2019. május 4-én

Hozzászólások

KÉZILABDA
Berg Sándor
Kikapott és kiesett a FGKC
90 nap tűzszünet / 24 perce
Rövid haladékot kaptak még a Huawei okostelefonok tulajdonosai
Világvége-hangulat uralkodik a hazai és külföldi Huawei közösségi oldalak és fórumok posztjain, néhányan már akár fillérekért is, de szabadulnának a készülékeiktől.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TALPAS ISTVÁN 68 éves korában csendesen elhunyt. Hamvainak örök nyugalomra helyezése végakaratának megfelelően szűk családi körben megtörtént. Gyászoló húga Edit és sógora Jani
"Bennünk él egy arc és egy meleg tekintet, Egy simgató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, Amit Tőlünk senki soha el nem vehet." Megtört szívvel értesítjük a rokonokat, ismerősöket, hogy szeretett Édesapánk, ZIMMERMANN KÁROLY bátaszéki lakos 2019. május 18-án, 90 éves korában csendesen elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. május 23-án, csütörtökön 15 órakor veszünk búcsút a bátaszéki köztemetőben. Drága emléke szívünkben örökké él! Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS SZELECZKI FERENC halálának 10. évfordulójára "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Szerettei
"Nem az a fájdalom, amelytől könnyes a szem, hanem, amit a szívünkben hordunk némán, csendesen." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARSI PÉTER MÁRK életének 25. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Búcsúztatása 2019. május 24-én, 15 órakor a szekszárdi alsóvárosi temetőben lesz. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Tragikusan elhunyt drága gyermekünk IFJ. PESTI LAJOS emlékére "Még fiatal voltál és vidám, előtted az élet, A legboldogabb éveid vették el tőled. Köszönjük, hogy voltál nekünk, Hogy boldoggá tetted életünk. Mosolygós arcod örökké velünk él, Számunkra nem haltál meg, Csak álmodni mentél." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FINTA LÁSZLÓ 68 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 23-án, csütörtökön 13 órakor lesz a szakályi temetőben. Előtte 12:15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BAKÓ FERENC halálának 25. évfordulójára és BAKÓ FERENCNÉ halálának 1. évfordulójára "Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Lánya és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAÁSZ JÓZSEFNÉ Mariska dadus cikói lakos 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. május 22-én, szerdán 15 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Hálás köszönetünket fejezzük ki a szekszárdi Balassa János kórház Fertőző osztály orvosainak és az osztályon dolgozó valamennyi munkatársnak SZÁSZI JÁNOS ANTALNÉ szül. Zelei Éva szekszárdi lakos lelkiismeretes, odaadó gondos ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÁSZI JÁNOS ANTALNÉ szül. Zelei Éva szekszárdi lakos 61 éves korában türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2019. május 24-én, pénteken 15 órakor lesz a mözsi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazonak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MÉSZÁROS GYÖRGY szekszárdi lakos halálának 2. évfordulójára "Fájdalmunkat nem enyhítik a múló évek, mosoly mögött is ott vannak a fájó könnyek. Gondolatban velünk vagy bármerre is járunk, tudjuk, hogy nem jössz és mi mégis várunk." A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS FERGELT ISTVÁN halálának 1. évfordulójára "Addig vagy boldog, míg van, aki szeret, aki a bajban megfogja kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." Szerető feleséged és családod
MEGEMLÉKEZÉS UJVÁRI SÁNDOR és UJVÁRI SÁNDORNÉ halálának 4. évfordulójára "Egy könnycsepp szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon még érted ég. Egy fénykép, mely őrzi emlékedet, És egy út, mely elvitte az életedet. A bánat, a fájdalom örökre megmarad, Mindig Veled leszünk, az idő bárhogy is halad." Szeretteitek
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PALKÓ LAJOS ANDRÁS aparhanti lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 20-án, hétfőn 15 órakor lesz az apari temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. AMBRUS JÓZSEF nagyvejkei lakos életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. május 18-án, szombaton 13 órakor lesz a nagyvejkei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WIESZNER GYÖRGY váraljai lakos 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2019. május 20-án, hétfőn 17 órakor lesz az otthonában. Kérjük, részvétüket csak egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni! A gyászoló család
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy DÁVODI CSANÁD TAS tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyászszertartása 2019. május 20-án, 13 órakor az alsóvárosi temetőben lesz. Kérnénk, hogy Drága halottunktól egy szál virággal búcsúzzanak, melyet részvétnyilvánításnak fogadunk. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BRENNER LÁSZLÓNÉ szül. Oláh Erzsébet volt kölesdi lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 20-án, hétfőn 11 órakor református gyászszertartás keretén belül lesz a kölesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló családja
„Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LÁSZLÓ JÓZSEF bonyhádi lakos Pannónia Mzg. TSz. volt dolgozója 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. május 20-án, hétfőn 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÜLLER JÓZSEF tolnai lakos 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. május 20-án, hétfőn 13 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Vakáció és büdzsé / 25 perce
A magyarok közel kétharmada tervez nyaralást idén
kiállítás / 25 perce
Elénekelték a székely himnuszt
Brunner Mónika
labdarúgás / 25 perce
A két siker sem elég a Paks II-nek
TN
vissza a természetbe / 26 perce
Mezítláb játszott a hercegi család
Női futsal / 33 perce
Erőt demonstrálva jutott előnyhöz a Szekszárd FC
Berg Sándor
Gyász / 42 perce
A Forma-1, a Ferrari és a McLaren is gyászolja Laudát