Olaszország-szakértő: ellentmondásosak a hírek

Ellentmondásosak a hírek az olasz államválságról. Kedd reggel még tagadták, estére már lehetőségként nyilatkoztak arról, hogy átmeneti kormányt alakítana a nagyobbik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki Demokrata Párt (PD) – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő.

A szakember az M1 aktuális fejtette ki, hogy a kisebbik kormánypárt, a saját kormánya ellen bizalmatlansági indítványt benyújtó Liga vezetője, Matteo Salvini szerint az olasz partokra érkező migránsok számának növekedésével járhat, ha új átmeneti kormány alakul.

Az olasz törvényhozás felsőháza azonban még nem tűzte napirendre a bizalmatlansági indítványt – hívta fel a figyelmet Szomráky Béla.

Matteo Renzi, a Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint szükséges, hogy az Öt Csillag Mozgalom csatlakozzon az általa elképzelt átmeneti kormányhoz, vagyis az ellenzéki párt az általa eddig gyűlölt, inkompetensnek nevezett M5S-sel akar összefogást – magyarázta a szakértő.

Az M5S célja Matteo Salvini belügyminiszter kiszorítása, mivel a Liga népszerűsége megduplázódott a tavalyi választások óta, így valószínűleg ő lenne a nagy nyertese egy előrehozott választásnak – fűzte hozzá.

Szomráky Béla kiemelte: az M5S „szabadesésben van”, támogatottsága 33 százalékról 17 százalékra csökkent, így szinte lehetetlen, hogy egy előrehozott választáson jó eredményt érjen el.

Hozzászólások

Folytatják a munkát Foray Nándor
Sikeres évet zárt a Szalon
papíron nem is létezik / 11 perce
Fellépett a gyámügy a baba védelmében
Egy titokban született kisfiút nem is anyakönyveztek.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAKK ISTVÁN /nyugállományú honvéd zászlós/ szekszárdi lakos 73 éves korában elhunyt. Szerettünktől 2020. február 3-án, hétfőn 11 órakor katonai tiszteletadással veszünk végső búcsút a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOLNAI JÁNOSNÉ sz. Juhász Etelka szekszárdi lakos életének 76. évében csendesen elhunyt. Szeretett elhunytunk temetése 2020. február 3-án, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik elkísérik őt utolsó útjára. Szerető férje
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ILLÉS LÁSZLÓ (volt nagymányoki lakos) 64 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, pénteken, 15 órakor lesz a kismányoki temetőben. Előtte gyászmise 14 órától. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ JÁNOSNÉ szül.: Lovász Márta 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 30-án, csütörtökön 15 órakor lesz a kismányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KLEMM JÁNOS nagymányoki lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, pénteken 13 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS VENTER DÉNESNÉ Tamás Valéria halálának 4. évfordulójára "Mert nem halt meg ő, még mindig él nekem, csak messze távozott, hol meg nem érinthetem." Szeretteid
,,Elragadod a halandókat, olyanokká lesznek mint az álom, mint a fű, mely reggel sarjad, virágzik és estére elhervad és elszárad." Zsoltárok 90.5.6. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk DR. LUKÁCSI SÁNDOR volt szekszárdi lakos 77 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónktól 2020. január 31-én, pénteken, 11 órakor veszünk végső búcsút az alsónyéki református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOSNÉ szül. Ernszt Mária őcsényi lakos 58 éves korában csendesen elhunyt. Hamvainak búcsúztatása 2020. január 30-án, csütörtökön, 15 órakor lesz az őcsényi temető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett hozzátartozónk búcsúztatóján részt vesznek. Kérjük részvétüket csak egy szál sárga rózsával fejezzék ki. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEGEDÜS JÁNOS 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 30-án, csütörtökön, 11 órakor lesz a murgai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. RÁCZ JÓZSEFNÉ szül. Ledneczki Ilona madocsai lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. január 30-án, csütörtökön 15 órakor lesz a madocsai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSÉCSI IMRÉNÉ Tamási, Rákóczi u. 107. sz. alatti lakos a volt Vízmű raktárosa 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 31-én, 13 órakor lesz a tamási temetőben. Gyászló barátnői
A sors akaratába belenyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ FERENCNÉ grábóci lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 29-én, szerdán, 15 órakor lesz a grábóci temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÖTÖNYI ISTVÁN /PONTEX Kft. dolgozója/ bogyiszlói lakos 59 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2020. január 29-én, szerdán, 15 órakor lesz a bogyiszlói református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYEPES JÓZSEFNÉ szül. Juhász Irén szekszárdi lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. január 29-én, szerdán 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORBÁN VILMOSNÉ sz. Hajdu Virgília kétyi lakos életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. január 28-án, kedden 15 órakor lesz a kétyi temetőben. Előtte 14 órakor gyászmisét tartunk a katolikus templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATZENBERGER KÁROLYNÉ szül. Mayer Mária bátaszéki lakos 97 éves korában csendesen elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. január 27-én, hétfőn 13 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMOKOS ISTVÁNNÉ sz: Benkő Emerencia teveli lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 28-án, kedden 15 órakor lesz a teveli temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JÁNOSINÉ GÖRGÉNYI ERIKA óvónő szekszárdi lakos életének 65. évében betegségben elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént az alsóvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTLFINGER ISTVÁN kőfaragó 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 24-én, pénteken 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Gyászoló szerettei
koronavírus / 22 perce
Megbüntettek egy pekingi boltot, amiért megemelte a szájmaszkok árát
australian open / 28 perce
Ismét döntőbe jutottak Babosék
átigazolási időszak / 48 perce
Ügynöke szerint Dzsudzsák nem szeretne távozni
labdarúgás / 1 órája
Balogh is igazat ad Bödének
Tolnai Népújság
kosárlabda / 2 órája
Egyszer már véghez vittek egy csodát a szekszárdiak
Rónai Gábor
leszokás a dohányzásról / 2 órája
Egyelőre a gyógyszer a leghatékonyabb segítség
Hargitai Éva