szavazás

2018.07.02. 09:29

A Tolna megyeieket nem nagyon foglalkoztatja az amerikai foci

Múlt heti felmérésünkből kiderült, a Tolna megyei embereket nem igazán foglalkoztatja az amerikai foci (29%), sőt még a helyi csapatot sem ismerik (50%).

TEOL

[eweb-voting id="1179180"]

Az amerikai futball a rögbiből kifejlődött csapatjáték. A mérkőzések célja, hogy a labdát az ellenfél endzone-jába vigyék, és ezzel pontokat szerezzenek. A labdát lehet hordani vagy passzolni, esetenként rúgni. Pontot többféleképpen lehet szerezni: a labda gólvonal mögé vitelével, a gólvonalon áthaladt csapattársnak való passzal, vagy kapura rúgással. A játékot az a csapat nyeri, amely a játékidőn belül a legtöbb pontot szerzi.

Szekszárdon a Prométheusz-park-ban kezdték el dobálni a fiatalok a labdát. Hamar felvetődött az ötlet, hogy Szekszárdon is lehetne csapatot alakítani. Új időszak következett be a helyi gárda életében 2010-től. Megtalálták azokat az embereket, akik láttak fantáziát a sportban és a csapatban. Az edzések egyre nagyobb számban és egyre komolyabb szakmai feltételekkel kerültek megrendezésre. 2011 tavaszán Szekszárd történetében először amerikai futball tornát láthatott a közönség.

Olvasóink mindössze két százaléka válaszolta azt: „természetesen mindent elolvasok róluk, minden meccsükön ott vagyok!” ennek ellenére a Szekszárdi Bad Bones csapatnak hatalmas rajongótábora van, és egyre nagyobb sikereket érnek el. A napokban ezer fokon égő védelemmel és egy remek napot kifogó Ryan Newtonnal a támadósorban, kiegészülve egy kiváló speciális csapatrésszel a Divízió I-es bajnokság utolsó alapszakasz-fordulójában 45–23-ra győzte le a Gladiators együttesét a Szekszárd Bad Bones, ezzel kiharcolva a hazai pályát az elődöntőre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!