Évszázadok súlya a vállakon

Fáradtan, de élményekkel telve érkezett haza az a 45 tagú társaság, amely öt felejthetetlen napot töltött a Gyergyói-medencében.

Az odafelé tartó, 17 órás buszutat nem akármilyen turisztikai attrakció megtekintésével szakította meg a csoport. (Addig jobbára kiüresedett rozsdaövezetek szolgáltatták a látnivalót.) Torda fő látnivalója az évszázadok óta működő sóbánya, amely Transylvania egyik legérdekesebb látványossága. A közelmúltban a világ 25 leghihetetlenebb nevezetessége közé választott helyszínen 7 millió eurós beruházással felújított és turisztikai célokra átalakított sóbánya sikeréről azt mondják: az ember lélegzete is eláll, amikor a tárnák bármelyikébe belép. Egyes vélemények szerint ezzel a projekttel sóbányából aranybányát csináltak. Ez egy olyan pont Romániában, ahol a turizmus minden várakozást felülmúlóan működik. Az európai pénzekből korszerűsített sóbányában gyógyközpontot, óriáskereket, csónakázótavat, mini golf- és tekepályát alakítottak ki. A látogatás gyalogosan, illetve panorámalift segítségével történhet, 13 emeletnyi mélységbe repíti a turistákat az impozáns üvegfalú felvonó.

Kora este a Görgényi-havasok délkeleti nyúlványán 1287 méter magasságban található Bucsin-tetőre érkezve – a tiszta időnek köszönhetően – a Gyergyói-medence páratlan panorámája fogadta az utazókat. A nyeregnél található tiszta vizű forrásban a hagyományoknak megfelelően mindenki megmosta az arcát. A kis falucska, Borzont szélén, fenyvesek ölelésében, csendes környezetben épült Anna Panzióban már várta a csoportot a vendéglátó, Szakács László Levente és édesapja, valamint a négytagú személyzet. A bemutatkozás és üdvözlések után nem maradhatott el a welcome drinknek számító pálinka és áfonyalikőr kóstolása, de a háromfogásos meleg vacsora – amely a bőséges reggeli mellett minden este várta a csoportot – is jól érzékeltette a házigazdák vendégszeretetét.

A második napon a Gyilkos-tó meglátogatása és Kis-Cohárd (1352 méter) megmászása várt a csapatra. A fáradalmakért kárpótolt az a csodás látvány, ami a hegy tetejéről tárult a vándorok elé. A nap zárásaként Európa egyik természeti ritkaságát, a Békás-szorost is felkeresték. A mészkőbe vájt hasadékvölgyet nehéz elfelejteni. Nyomasztóan magas és szinte függőleges sziklaszirtek, zúgó hegyi patakok, kisebb-nagyobb vízesések, barlangok alkotják a szoros látnivalóit, amit csak a helyszínen sétálva lehet csodálni igazán. A szerda az elmúlt hónapokban az újságok címlapjára kerülő csíkszentsimoni Csíki Sör Manufaktúra látogatásával kezdődött. A bemutatón elhangzott, a valódi székely kézműves sör a különlegesen tiszta vízre és a helyi kitűnő adottságokra alapozva készül. A magas minőséget csak természetes úton érik el, a természet folyamataiba mesterséges érlelésgyorsítókkal, kiegészítő anyagokkal, vegyületekkel nem avatkoznak be. A kóstolás után bizonyosodott be a szlogen igazsága: a Csíki Sör üdít, táplál, felvidít. Délután a Gyimesbükknél található ezeréves határt kereste fel a társaság – ott ér véget az ország, melyet egykor István király Mária kegyeibe ajánlott. A Rákóczi-vár romjaitól néhány méterre áll a hajdani Magyar Királyi Államvasutak egyik legkeletibb vasúti őrháza. Az épület Deáky Andrásnak, a helyi iskola nyugdíjas igazgatójának tulajdonába került, aki a helyi önkormányzatnak ajándékozta. 2008 pünkösdjére az őrházat nemzetközi összefogással felújították, majd több ezer ember jelenlétében ünnepélyes keretek között adták át.

Az utolsó előtti napra maradt a kihagyhatatlan úti cél: Székelyföld legmagasabb hegycsúcsának, a székelyek szent hegyének, az 1801 méter tengerszint feletti magassággal ég felé törő Madarasi Hargitának a felkeresése. A menedékház mellett induló ösvény folyamatosan emelkedik a csúcs felé. Fenn nemcsak a körpanoráma lélegzetelállító, hanem a két kisebb magaslatra szétváló csúcs hátából tüskeszerűen meredező több tucat kereszt és kopjafa. Mindegyik „kis emlékmű” a világ különböző részeiről idevándorolt magyarok hátrahagyott emlékei, idézetekkel, faragásokkal díszítve. Szakács László Levente a társasággal közösen állított kopjafát.

A felemelő érzést fokozandó a székely és magyar himnuszt is elénekelte a csoport. Korondon – ahol a népi fazekasságnak ősi hagyományai vannak – a Főút menti kirakodóvásárban kerámiák, gyapjútermékek, faeszközök, használati és dísztárgyak között válogathattak a látogatók; az erdőszéli vendégházban pedig pisztránggal csillapíthatták éhségüket.

A pénteki nap is bőven tartogatott meglepetéseket. Terepjárókra ült a csapat, és úttalan utakon haladva előbb egy ritka erdei mesterségnek számító faszénégető magyarázta el az ősi foglalkozás rejtélyeit, majd egy esztena mellett szalonnasütés volt a program, a császárhús mellé természetesen a pásztorok ideiglenes lakhelyén készült sajt és orda dukált. Az esti búcsúpartin hajnalig szólt a zene és az ének, így különösen nehéz volt a néhány nap alatt kialakuló különös vonzódást, már-már archaikus vendégszeretet odahagyva szombat reggel nehéz szívvel távozni a több csodát is rejtő Erdélyből.