Az a túrabot, ami nincs díszítve, csak seprűnyél

Egy erdő ölelte kis faluban, Nagyvejkén élnek, ami egyesek szerint idilli környezet, mások szerint a világ vége. Közel negyven éve költöztek ide Bonyhádról, mert szükség volt a tágasabb élettérre, nagyobb épületre, műhelyre, kertre. Beréti István fafaragó, a felesége szövő. Ötven éve házasok.

A feleség az Alföldről, Szentesről került Tolnába. Először Kakasdra, aztán a Völgység fővárosába. A férj még messzebbről érkezett: Bácskából, ahol a hányattatott sorsú bukovinai székelyek először letelepedtek, mielőtt továbbvándorolni kényszerültek, s legtöbbjük a Dél-Dunántúlon talált otthonra.

Eredetileg kőművesnek tanult Beréti István, de egy súlyos lábsérülés miatt más szakmát kellett választania. Így lett cipész. Dolgozni 1965-ben kezdett, ám 1981-ben, a cipőgyárban újabb baleset érte, ezúttal a kezét, és leszázalékolták. Azután csak portásként foglalkoztatták. Ha a nagy, gyári gépekkel való munkára nem is volt alkalmas, a kis kézi szerszámokkal kitűnően bánt. Gyerekkorától faragott. Rendszeresen járt az e mesterséget űzők szekszárdi összejöveteleire – minden hónapban –, és az éves táborokba. Pályája kezdetén Antal Márton volt segítségére.

Felesége pedig Lőrincz Aladárnétól sajátította el a bukovinai szőttesek készítésének csínját-bínját. Mindketten beléptek az 1996-ban alapított Tolna Megyei Népművészeti Egyesületbe. Kiállításokon, vásárokon mutatták be portékáikat, a budai Várba, a Mesterségek Ünnepére 17 évig jártak. A szőttesek, a szobrok, a kiránduló- és díszbotok is kelendőek voltak. A túrabot – Beréti István szerint – csak seprűnyél, ha nincs díszítve. Emellett tülkökkel (tehén- és bikaszarvakkal) is foglalkozik.

– Volt apámnak egy szilaj tehene – meséli –, amire én vigyáztam 13 éves gyerekként. Reggel megindult, vagy két órán át kergettem mindennap, mire megállt legelni. Egyszer egy teherautóval ütközött, le kellett vágni, szépen kidíszítettem a tülkeit, az egyiket máig őrzöm.

Messziről jöttek

Beréti István 1943-ban született Bácskában, székely családban. Onnan Diósberénybe települtek. Cipészként végzett Gyönkön, 1964-ben. Szakmájában 1981-ig dolgozott Bonyhádon. Üzemi baleset miatt leszázalékolták. Portási munkája mellett fafaragással foglalkozott. Beréti Istvánné a Csongrád megyei Nagymágocson született, 1948-ban. Szentesről költöztek Kakasdra. Jövendőbelijével 1969-ben ismerkedett meg, és 1970-ben házasodtak össze. Három gyerekük született, Bonyhádon éltek 1983-ig. Akkor vették a mai házukat Nagyvejkén.

Borítóképünkön: Beréti István tülköket is díszít