Évszázadokon át pihent a várban a csempén az apostol

A korabeli díszkályháktól és egyszerű szemeskályháktól kezdve az újkori szemeskályhákig igen sokféle típus darabjai kerültek elő az ásatásoknak köszönhetően.

– Az időrendet tartva a legkorábbi leletet a Zsigmond-kori kályhák, pontosabban azok csempéinek töredékei adják – mondta el lapunknak dr. Vizi Márta, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum régész-főmuzeológus munkatársa, akinek a kerámiakutatás, a kályhaművészet a speciális szakterülete. – Valamivel későbbiek az úgynevezett Lovagalakos kályha maradványok, melyek a 15. század második feléből származnak. Ezeket a kályhákat is nagyon sok helyütt alkalmazták. Egy következő, igen jelentős csoport apostolt ábrázoló kályhacsempékből áll. Ezek a darabok minden bizonnyal a XV. század második felében, a XVI. század elején kerültek a Hédervári család által birtokolt épületbe. Ezen töredékek egyike az a csempedarab, mely a hónap műtárgya a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban.

A vörös, csillámmal soványított agyagból készült csempedarab minden bizonnyal a kályha felső részén helyezkedett el. A 19,6 centiméter magas, 13 centiméter széles töredéken egy feltűrt szélű sapkát viselő fejet láthatunk. A sapka alól az arcot keretezően kifelé kunkorodó hajtincsek vannak. A fej bal oldalánál egy iratszalag felkunkorodó vége látszik. A fej felett már kissé elmosódott ábrázolással szamárhátíves keretelés van, rajta ülő levelekkel. Csúcsán szintén egy koronaszerű csomópont, belőle kiemelkedő keresztrózsával.

A jellegzetes, férfi mellképét ábrázoló csempének a csoportjait a budai vár kutatásából ismerjük. A tavaly elhunyt Holl Imre, az MTA Régészeti Intézete főmunkatársa szerint ez a típusú kályha a XV. század második felében, a XVI. század elején díszíthette a királyi palotát. Úgy gondolta, hogy Regensburgból 1487–1490 között kaphatta Mátyás király. Ez egyelőre azonban csak feltevés. Budán kívül Visegrádon és Tatán kerültek elő ilyen típusú kályhacsempék. Egyébként a félalakos férfiábrázolás antik vagy modern ruhában, szakállal vagy anélkül, különféle formájú fejfedővel és iratszalaggal övezve különböző művészeti ágakban ismert.

Falképeken, nyomtatott rajzokon, építészeti alkotásokon igen elterjedt volt. A kutatás jelenlegi állása szerint a csempék nyomódúcait a XV. század második felére keltezhető fametszetek alapján készíthették.

– Nem kizárt, hogy Ozorai Pipó és a Hédervári család is olyan műhelyekkel dolgoztatott, mely műhelyek a királyi udvarnak is szállítottak kályhákat – osztotta meg feltevését dr. Vizi Márta. – Ugyanígy egybeesések mutathatók ki nyugat-európai kályhacsempékkel. Még sok munka szükséges ezeknek az esetleges egyezéseknek a teljes feltárására, de akkor is megkockáztatható: a hazai kályhacsempe-művészet ebben az időben, tehát a XV. század elejétől a XVI. század elejéig beleilleszkedett a térség fősodrába. Vagy egy másik szempontból tekintve: az olyan jelentős főurak, mint Pipó vagy a Hédervári család képviselői, rendelkeztek annyi pénzzel, hogy még a csempeművészet terén is az európai élvonal kínálatát szerezzék be. Ehhez azonban nemcsak pénzre volt szükség, mert az önmagában nem jelent sokat: hanem olyan szellemi háttérre, mely tájékozottságot ad a művészetben és meglátja abban az igazi értéket.

A kályhák és csempék míves világát Ozorán is a török hódítás törte szó szerint darabokra. A vár 1545-től 1686-ig a török hódoltság része lett, helyőrséggel együtt. Ennek az időszaknak a leletanyaga egy teljesen más kályhás kultúrát mutat. Az épületet kevéssé használhatták, inkább a palotafal és a várfal közötti területen alakították ki falusias jellegű lakóhelyüket. A régészek kályhaalapokat ugyan nem találtak, viszont pohár és hagyma alakú kályhaszemeket, tányérka alakú szemeket annál nagyobb mennyiségben emeltek ki a rétegekből.

Ozora Tolna megye északi szélén, a Sió völgyében található község. A Filippo Scolari – Ozorai Pipó – által építtetett gótikus várkastély maradványa Magyarország kiemelt műemlékei közé tartozik. A feltárások jelentős mennyiségű leletanyagot hoztak napvilágra. Egyebek mellett az épület különböző korszakaihoz köthető kőfaragvány, használati– és díszkerámia került elő. Nemkülönben fontos részét képezik a tárgyi emlékeknek az épület fűtését ellátó kályhák maradványai. A megmaradt kályhacsempe töredékek mindenesetre arra utalnak, hogy a várkastélyban a XVI. század elején, azaz nem sokkal a török hódítás előtt is olyan kályhákkal fűtöttek, amelyek a korszak legújabb divatját követték. Minden bizonnyal a közeli Ausztria, Salzburg és környéke kályhásságának termékeit kell látnunk ezekben a töredékekben.

Ozorai Pipó a messzi Itáliából házasodott az országba

Eredeti nevén Filippo di Stephano Scolari, gyakran Filippo Scolari vagy Pippo Spano (Firenze, 1368 körül – Lippa, 1426. december 27.) itáliai származású magyar országbáró. A korabeli iratokban 1399-től a de Florencia mellett a de Ozora előnévvel is illették, önmaga a Pipo de Ozora nevet használta.

Pipó házassága révén szerzett birtoka a Tolna megyei Ozora faluból és öt környező kisebb helységből állt. Ozorát a későbbiekben székhelyének tekintette, építkezéseivel és juttatásaival a falut virágzó mezővárossá és egy jelentős uradalom központjává fejlesztette. Zsigmond király 1416-ban engedélyezte Pipónak „hogy magyarországi birtokai bármelyikén, de különösen a Tolna megyei Ozorán kőből vagy fából várat, erősséget vagy kastélyt építtessen”. (Wikipédia)