Gazdaság

2015.09.25. 23:07

Célegyenesben a pályázati felhívások

Az első felhívások október végén várhatók. Hirt Ferenc szerint nem elég a 2007-13-as ciklus teljesítménye, és őszinteségre van szükség.

B. K.

„Célegyenesben a pályázati felhívások” címmel szervezett területfejlesztési konferenciát a megyei önkormányzat csütörtökön délelőtt Szekszárdon, a Vármegyeháza dísztermében. Elnöki köszöntőjében Fehérvári Tamás a hamarosan megnyíló pályázatok kapcsán elmondta: a gazdaságfejlesztésre és munkahelyteremtésre fókuszáló projekteket támogatják. Kijelentette, hogy a több szereplő által kezdeményezett elképzelések számítanak életképesnek. A konferencia megrendezésével is a segítő és koordináló megye szerepét kívánják hangsúlyozni – zárta gondolatait az elnök.

Új együttműködésre helyezve, szembenállást nélkül kell belekezdeni a források hasznosításába – hangoztatta beszédében Hirt Ferenc. Célkitűzésként fogalmazta meg a megye felzárkóztatását, hogy a sikeres vidékekhez hasonlóan a lehető legtöbb forrás sikerüljön felhasználni Tolnában is. Utalva az előző uniós időszak pénzösszegeire kijelentette: nem elfogadható a 2007-13-as ciklus teljesítménye. Ahhoz, hogy az elkövetkezendő években másként legyen szerinte  őszinteségre van szükség. A párbeszédek időszaka következik, melyben valamennyi fejlesztési elképzelést meg kell vitatni, hiszen megvalósításukhoz több hazai és nemzetközi forrás is nyitva áll.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Dr. Beréti Zsolt (balról) és dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző
[/caption]

Oláh Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára pozitívumként emelte ki, hogy az új rendszerben a források elnyeréséért nem kell országos szinten vetélkedniük a különböző megyék szereplőinek, minden megye külön kerettel rendelkezik. A menetrendet illetően elmondta: az első felhívások várhatóan október végén jelennek meg. Hangsúlyozta: valamennyi operatív program koordinációja megyei szinten a fejlesztési biztos kezében összpontosul, a TOP-ot és a projektmenedzsmenti feladatokat illetően pedig a megyei önkormányzathoz lehet fordulni.

Új vezető az ügynökség élén

A jelenlévőknek dr. Beréti Zsolt, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség új vezetője is bemutatkozott. Az Ügynökség fő céljának nevezte, hogy a megye innovációs fejlődéséhez egyfajta katalizátorként járuljon hozzá. A konferencia során Bán Róbert, a Tolnáért Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője is előadást tartott. Mint elmondta, a Tolnáért Kft. a megyei önkormányzat tulajdonában áll, szervesen együttműködik a hivatal területfejlesztési szakembereivel. A cég szakmai segítségnyújtást, támogatást kínál az önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek pályázati kérelmeit illetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!