Németországban gyógyított, majd hazatért Szekszárdra

Dr. Várnai Bianka máig élete egyik kellemes emlékeként tartja számon ezt a tábort. – Egy hétig voltam Domboriban, ahol nemcsak magyar, hanem külföldről érkező, német anyanyelvű tanárok is tartottak nekünk, diákoknak órákat. Csiszolhattam a kiejtésemet, mindent összegezve, rengeteget tanultam tőlük. A tábort Tóth Lászlóné, Márta néni vezette, ő volt a német nyelvtanárom a gimnáziumban. Sokat köszönhetek neki, de előtte sem volt titok, hogy nem nyelvtanárnak készülök. Gyermekkorom óta orvos, azon belül pedig gyermekgyógyász szerettem volna lenni.

Ez így is lett. A szekszárdi gimnazista érettségi után Pécsett, az Orvostudományi Egyetemen folytatta felsőfokú tanulmányait. Az első évfolyam óhatatlan nehézségei után gyorsan magára talált és örömteli öt év következett, ráadásként cum laude diplomával. A külső szemlélő számára ezután váratlannak tűnő fordulat következett. Dr. Várnai Bianka az oklevél megszerzése után meg sem állt Németországig. Ott, Észak–Rajna–Vesztfália tartomány Kamp-Lintfort településének kórházában kezdte el gyakorlati munkáját.

– Diákhitelt vettem fel, de a mielőbbi visszafizetési szándék mellett a kíváncsiság, tanulásvágy is nagyon erősen dolgozott bennem – adott magyarázatot külföldi munkavállalására. – Így tehát ezen utóbbi tényezők is központi szerepet játszottak abban, hogy mentem. Egy közvetítő cég segítségével rögtön kaptam állást, bár nem a gyermekgyógyászaton, hanem a belgyógyászaton.

Dr. Várnai Bianka úgy a gyógyászati eljárásokat, mint a technológiát és felszereltséget tekintve a legkorszerűbbel találkozott. Ezt csak tetézte az, hogy arrafelé ismeretlen volt bármilyen jellegű hiány. Ennek ugyanakkor megvannak a maga hátulütői is. Például sok a nyilvánvalóan felesleges vizsgálat és napi szintű a pazarlás. A németországi orvosok – most a belgyógyászatról van szó – legalább annyit rohannak, mint az itthoniak, ám ennek ellenére többet kommunikálnak a betegekkel. Ez persze sok túlórához vezet, de van gyümölcse. Dr. Várnai Bianka szerint ennek is jelentős szerepe van abban, hogy a németországi betegek sokkal egészségtudatosabbak, mint a magyarok

A négy év gyorsan elrepült, a helyi viszonyokba emberileg és nyelvileg is tökéletesen beilleszkedő dr. Várnai Bianka felvérteződött a legkorszerűbb tudással és nem utolsó sorban könnyedén visszafizette a diákhitelt. Újabb nem várt lépés következett. Egyik napról a másikra hazatért Szekszárdra, a megyei kórház gyermekosztályára.

– Igen, ezen a döntésen jó néhányan meglepődtek idehaza. De el kell mondjam, hogy én sokat változtam Németországban. Megtértem és hívő ember lettem. Ennek tükrében úgy gondolom, hogy minden embernek megvan a helye az életben. Én nem bántam meg, hogy kimentem Németországba. De ne feledjük el, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, ott is vannak jó és rossz dolgok. Az sem elfogadható, legalábbis számomra, hogy az élet lényege csakis a kényelem és a jómód legyen. Ezért tértem vissza.

Dr. Várnai Bianka egy esztendeje dolgozik rezidensként a gyermekosztályon, szakvizsgájáig három és fél év van hátra. Nem kétséges, hogy a német egészségügyi viszonyok bizonyos területeken jobbak. De a szekszárdi gyermekosztályon sem fordult elő, hogy ne lett volna beszerezhető valamely szükséges gyógyszer.

– Érdekes módon időnként itt is szükség van német nyelvtudásomra. Osztályunkon most is van egy osztrák kisgyermek. Nagy örömmel fogadta, amikor az addig ismeretlen magyar közegben valaki váratlanul anyanyelvén szólt hozzá és így nyugtatta meg. Ilyenkor nekem is eszembe jutnak gyermekkori élményeim a némettel, és az az alapítványi tábor is, ami máig ható épülést adott nekem nyelvi és emberi szempontból egyaránt.

Előkerültek a régi emlékek

Nyílt napot szervezett a megyeszékhelyen, az Új Nemzedék Közösségi téren az Új Nemzedék Központ és a Nyitott Világ Alapítvány, utóbbi szerveződés tevékenységének bemutatására. Elsőként Kővári Ildikó, a Közösségi tér vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd Tóth Lászlóné alapítványi elnök tartott ismertetést a Nyitott Világ lényegéről. Ezután filmvetítés, valamint fotók segítségével pedagógusok és egykori tanulók osztották meg élményeiket egymással.