Szekszárdi bor ihlette versek, egy borász második élete

Nagy szerelem az irodalom, főleg szekszárdi, egykori és mai költők versei, kezdte a beszélgetést Dúzsi Tamás. Idén huszonöt éves a borászati vállalkozása, rá egy-két évre jutott eszébe biciklizés közben, annyi vers foglalkozik a borral, nem ártana, ha a palackos boraik hátcímkéjére pársoros idézetet írnának.

Zárójelben megjegyzendő, a kerékpározás része Dúzsi Tamás életének, még a borászkodásnál is korábbi elköteleződés. Versenyszerűen tekerte a kétkerekűt, és ennek a szenvedélyének a mai napig hódol, de már csak a saját öröme és egészsége érdekében. A táv nem rövid, a Szekszárdról Bátaszékig tartó út már napi rutin, úgyhogy közben van idő arra is, hogy átgondolja a teendőket.

Borbemutatókon találkozott sok-sok évvel ezelőtt Kis Pál István szekszárdi tanárral, aki maga is több kötetnyi verset írt, főleg a borok dicséretéről. Egyszer felvetődött, hogy egy ilyen rendezvény alkalmából Dúzsi Tamás is elmond egy Babits-verset. Az egyszeri alkalomból többszöri lett, hamarosan Mikó István budapesti rendező-színésszel is hasonló módon került kapcsolatba. Borkóstolóra jöttek a kollégáival, és irodalmi est lett belőle. Egyre több igény érkezett a szekszárdi borászhoz, hogy a borkóstolókat versekkel színesítsék.

Rusz Milán, budapesti rendező-színész ötlete volt, hogy a Nagymező utcai Szerb Színházban Jónás címmel, állítsanak össze egy műsort. Ő mondta Dúzsi Tamásnak, ha meg tudja tanulni a Jónás könyvét kívülről, – közel harminc perces előadás – akkor megrendezi vele a Jónást. Fél évvel később összeállt az ötfős kis csapat: Varga Klára Jászai Mari-díjas debreceni színművész, Mikó István és Rusz Milán, színművészek és az azóta elhunyt Suha Kálmán, gitárművész valamint Dúzsi Tamás.

Hihetetlen sikere volt a bemutatkozásnak, hiszen szokatlan, hogy a nézők is poharat, majd az előadás alatt bort kapnak. Minden borhoz illett egy-egy vers, Varga Klára pedig Edit Piaf-dalokat énekel, Mikó István és Rusz Milán zenei betétekkel színesíti a darabot. Már túl vannak a harmincnegyedik előadáson, május 27-én, a fővárosban lesz a harmincötödik fellépésük. Pillanatok alatt minden jegy elkel. Dúzsi Tamás elmondta, az egyik alkalommal Áder János köztársasági elnököt és a családját is a nézők között üdvözölhették.

Tavaly pedig Budapesten, a Nemzetiségi Színházi Fesztivál gálaműsorában, a Nemzeti Színház Bajor Gizi termében is előadták a „Jónást”, mondani sem kell, nagy megtiszteltetés, hogy elmondhatta a Nemzetiben Babits Mihály fő művét.

Az ember persze felteszi a kérdést, vajon egy borász hogyan kerül a színpadra, esetleg pályát tévesztett? Dúzsi Tamás mosolyogva válaszolta, ötvenéves volt, – ez már majd húsz éve történt, – hogy elkezdte érdekelni ez a terület is. Úgy látszik, ez egy rejtett igénye volt még önmagával szemben. Senki nem tanította verset előadni, szépen, érthetően, egyszerűen és világosan elmondja azt, amit a költő leírt. Benkő Péter színművész dicsérte meg egyszer – akiről köztudott mennyire tud és szeret verset mondani – hogy bár sokszor hallotta, de Tamás előadásában értette meg igazán, hogy miről is szól Karinthy Frigyes Előszó című verse. De mondott verset színpadon Csuja Imrével és Tóth Enikővel is, mégpedig úgy, hogy egyik versszakot egyikük, a következőt a másikuk folytatta. Más művészekkel, köztük Kállói Molnár Péterrel is szerepelt műsorokban.

Fellépés előtt izgulni csak kicsit szokott, mondta a bortermelő, bár volt már arra is példa, hogy olyan fáradt volt aznap, hogy előadás előtt fél órával egy szó sem jutott az eszébe. A színpadon aztán megnyugodott, Mikó István meg is dicsérte: ilyen jól még soha nem mondtad a Jónást.

A borász vallja, minden előadásra alaposan fel kell készülni, nem szabad a közönségnek csalódást okozni, hiszen azért jöttek a színházba, hogy őket meghallgassák. Ráadásul az ember a legbensőségesebb barátait, vagyis azokat, akikkel együtt lép fel, sem hagyhatja cserben.

Dúzsi Tamás – nem mellesleg a rendezvény fő támogatójaként – nemrégen szavalatával köszöntötte a XXII. Aquincumi Költőverseny résztvevőit is. Babits Mihálytól az Esti kérdés című verset mondta el. A megmérettetésen a bronzzal ékesített babérkoszorút egyébként a szekszárdi Kis Pál István nyerte el.

Jónás-versek a lelki békéért

A Dúzsi családban öt gyermek van, a legkisebb huszonkettő a legidősebb harminckét éves, egyelőre ők inkább a szőlőművelésben, borászkodásban segítenek be. Bár már látták, hallották az édesapjukat verset mondani a pesti színházban is.

Dúzsi Tamás elmondta, hatvankét évesen eldöntötte, nyugdíjba megy, és ezt követően csak olyan munkát végez, melyben több az öröm és csupa jó emberekkel találkozik majd. Sajnos a munka nem lett kevesebb, csak a munkabírás, mondta mosolyogva, bár a gyerekek sokat átvállalnak. A versek, a Jónás és az előadó barátok pedig segítik a lelki békéjének a megteremtését.