családi nyaralás

2019.08.23. 12:30

Három nagyszerű napot tölthettek Domboriban

Brunner Mónika

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

A Szekszárdi Nagycsaládosok Egyesületének tagjai a Nemzeti Együttműködési Alapnál sikeresen pályáztak, ennek köszönhetően a gyermektáborban nyaralhattak, mivel az elnyert összeget a közösségük építésére, a csapatuk összetartásának erősítésére fordították, tájékoztatott Heim Károlyné elnök. Elmondta, hogy a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő gyermektáborban töltöttek el élményekben gazdag három napot. Az egyesület tagjai kisgyermekeikkel, illetve a nagyszülők az unokáikkal érkeztek.

– Péntek birtokba vettük a szobákat, másnap a reggeli után strandolni indultunk a gyerekek nagy örömére. Amíg a szülők az ebédet készítették, a gyerekek ügyességi játékokat játszottak. Ebéd után ismét fürdés volt a program, hisz igen melegen sütött a nap, megizzasztva a társaságot. Este szalonnát, sonkát, debrecenit sütöttek parázson. Egy éjszakai vihar és eső után vasárnap gyorsan melegedett a levegő, és mindenki a strandon folytatta a kikapcsolódást. A hétvége zárásaként a résztvevők családonként értékes ajándékot kaptak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában