Varázsvessző vezeti a föld alatti vízforráshoz

A hetvenes években Algyőn és Budapesten kitanulta a tisztes kútfúró mesterséget és úgy tűnt, hogy ettől kezdve megbecsült munkatársa lesz megannyi hazai vállalatnak. Ám Hevesi Sándor negyven esztendeje mégis úgy döntött, hogy kényszerű búcsút int hazájának. Elmondása szerint súlyos rendőri zaklatás, bűncselekménnyel való gyanúsítás vezetett oda, hogy egy társasutazás alkalmával Nyugat-Németországban maradt. Münchenben jelentkezett a hatóságoknál és hamarosan mint ENSZ-menekült, válogathatott a fogadó országok között. Ausztráliát választotta, ma is ott él, a Csendes-óceán közelében található Brisbane városában.

– Ausztráliában is kútfúrással foglalkoztam, az ország számos helyszínére eljutottam – mondta Hevesi Sándor, akivel a múlt héten nem a kenguruk földjén, hanem Várdombon találkoztunk. – Jártam a sivatagi környezetben található Alice Springs városában, ahol bővizű forrás látja el a helybelieket. Megfordultam északon, a trópusi éghajlatú Tennant Creek és Townsville vidékén, valamint a nyugati területeken is. Anyagi szempontból sem panaszkodhattam, szép pénzt kerestem. Ha valaki jó munkát végez, akkor mindegy, hogy a világ melyik részén él, keresett személy lesz pár éven belül. Ez történt velem is, de nemcsak Ausztráliában, hanem immár Magyarországon is.

Hevesi Sándor ugyanis a közelmúltban kétlaki életre váltott. Hét éve hazalátogatott, magyar hölgyet vett feleségül és azóta ismét gyakorolja szakmáját szülőföldjén, így Tolna megyében is. Méghozzá nem is akármilyen módszerrel. Jelesül varázsvesszővel keres és talál vizet. Ennek a technikának manapság természetesen más neve van, de a lényeg évszázadok óta változatlan: a kézben tartott, L-alakú vesszők kilengenek a föld alatti forrás közelében.

– Ahol a mélyben van víz­áramlás, ott van súrlódás – hangzott a magyarázat. – Ahol van súrlódás, ott van töltődés. Ezt a töltődést érzékeli az emberi szervezet, mely jelez a kézben tartott pálcáknak. Azok pedig megmozdulnak. Tudom jól, hogy a magyar kútfúrók kilencvenöt százaléka nem hisz ebben a módszerben, melyet ezek után nem is alkalmaz. Nálam viszont működik. Itt a bizonyíték, Várdomb mellett tiszta víz fakadt, bárki megnézheti. De ugyanilyen jó eredménnyel fúrtam korábban Szekszárdon, azon belül a parásztai részen, a domboldalon is.

Ezzel együtt az a tapasztalata, hogy a felső vízrétegek az elmúlt évtizedekben szinte mindenütt elszennyeződtek. Ebben a káros folyamatban szerepet játszott a mű­trágyázás elterjedt mivolta, illetve az is, hogy a régi kutakat sokan feleslegesnek ítélték és emésztőgödörként használták. A kő, avagy agyagrétegek alatti, harminc-negyven méteres mélységből viszont továbbra is tiszta víz nyerhető.

Hevesi Sándor februárban töltötte be a hatvanhatodik életévét. Bár megtehetné, mégsem kíván nyugdíjba menni. Fizikai állapota irigylésre méltó. Ez lehetővé teszi azt, hogy szándéka megvalósuljon és még legalább tíz évig fúrjon éltető és iható vizet adó kutakat az országban.

Ahogyan a kultúrtörténész látta a varázsvesszős kútfúrás históriáját

Mi a varázsvessző? – tette fel a kérdést hasonló című kötetében Ráth-Végh István, a híres magyar kultúrtörténész. Csodálatos szerszám, rávezet a föld mélyén rejtőző kincsekre. Megrándul a vesszőt tartó ember kezében, ha a föld alatt áramló vizek vagy érctartalmú rétegek fölé érkezik vele. Évezredek babonás képzelete szőtte körül a mese szivárványszín fonadékaival – ma pedig tudósok bontogatják a mese szálait, s azt állítják, hogy a babona szövete alatt komoly valóságra akadtak (...) Általában villaalakú vesszőt szokták használni, olyant, mint a gyerekek csúzlija. Hossza 40–50 cm, vastagsága ujjnyi szokott lenni. A kutató jobb és bal kezével egy-egy ágát megmarkolja, s nyelével előre, vízszintes helyzetben maga elé tartja. Mikor forrás vagy ércréteg fölé érkezik, a villa nyele lefelé hajlik.

Borítókép: Hevesi Sándor Várdomb közelében fakasztott vizet