vadászat

2020.12.20. 07:00

Apróvadat hajtottak Báta körzetében

Ötödik alkalommal rendezték meg az idei esztendőben az apróvadvadászatot Báta körzetében. Az eseményre még százötven kilométerről is érkeztek puskások és hajtók.

Mauthner Ilona

Fotó: Makovics Kornél

Apróvadvadászat volt Báta körzetében. Kocsis János, a Bátai Dunamenti Vadászegyesület tagja, az esemény szervezője kérdésünkre elmondta, tizenkét kilométernyi területet jártak be, nyúlra, víziszárnyasra, fácánkakasra vadásztak. A hajtókkal, segítőkkel, vadászokkal együtt közel negyvenen vettek részt az U alakú hajtásban.

Az eseményre bőven a megyehatáron túlról is érkeztek vadászok és hajtók.

Az apróvadszezonban novembertől mindegyik vadásztársaság hétvégente szervezi meg az ütemtervszerű vadászatát.

Lehetőleg váltott napokban, azaz hetenként változtatva szombaton vagy vasárnap, ezzel biztosítva egy hétvégén két vadásznapot is.

A december a legfontosabb hónap a társas apróvadvadászatban, hiszen a mezei nyúl szezonja ilyenkor egybeesik a fácánkakaséval, és mindkét vadfajra a hideg időjárás miatt sikeresen lehet vadászni.

Mezei nyúlra december utolsó napjáig lehet menni, míg a fácánkakasra február végéig. A decemberi hajtások hangulata rendkívül egyedi, mondta Kocsis János. A bátai vadásznapon minden érintett jót beszélgetett, élvezték a természet szépségét, sok élménnyel tértek haza.

A nyulak, fácánok jelentős kárt okoztak a napraforgóban, kukoricában az idén is, a bátai vadásztársaság nyúlkárra millió feletti összeget fizetett ki.

Pár hete beszámoltunk arról, hogy a kijárási tilalom módosította az addigi vadászati rendet. December elején jött ki egy rendelet, amely alapján az adott vadásztársaság elnöke adhat ki olyan igazolást, melynek birtokában a kijárási tilalom idején is lehet vadászni.

Sertéspestis miatt van mintavételi kötelezettségük

A vadászokra több teher, elvárás is nehezül, hiszen a vadgazdálkodást, a vadak elszaporodását meg kell akadályozniuk. Kijárási tilalom esetén is lehet vadászni, az erre vonatkozó igazolás a lakhely, a vadászterület, illetve a vadgyűjtő körzetére érvényes, mondta Király István, a vadászkamara megyei titkára. A vadászoknak az afrikai sertéspestis elterjedése és megelőzése céljából mintavételi kötelezettségük is van. Ez azt jelenti, hogy az őszi-téli időszakban hetente egyszer kötelező a vadászterületüket végigjárni, és az elhullott vaddisznók tetemét összegyűjteni. A megelőzés miatt a vaddisznók kilövésének számát a korábbi másfélszeresére emelték. Vagyis több lett a tennivaló és egyben az ehhez kapcsolódó adminisztráció.

Borítókép: Közel negyvenen vettek részt a hajtóvadászaton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában