A sör, ami vajon tényleg sör-e még

A szekszárdi sörfőzde egyik különlegességét kóstoltuk, ami magában hordozza azt a kérdést: meddig lehet feszegetni a határokat, s meddig lehet ténylegesen sörnek nevezni valamit – legalább a köznyelvben.

A Luckies fantázianévre hallgató sör ugyanis oatmeal stout – tehát zabpelyhes stout – tehát zabpelyhes barnasör. Ebbe ráadásul kávé és vanília is került, tehát a fentebb említett kérdés jogosan merülhet fel az emberben – meg is kérdezték tőlem kóstolása közben. Gyakorlatilag temrészetesen sörnek lehet nevezni, hiszen árpamaláta és komló is van benne. Kicsit elrugaszkodva ugyanakkor az elmélettől, és átültetve ezt a sört a hétköznapi sörfogyasztásba, a válasz az, hogy nem igazán.

Az első kortyban érzünk valamiféle krémes jelleget, a korty végén a kávét. Aztán, ahogy haladunk beljebb, egyre inkább átveszi a mindenek helyét a vanília. A kávé szép lassan elmarad, a zabpehely édességét pedig a vanília zavaró édessége váltja.

Klasszikus sörre tehát nem emlékeztet a Luckies, a stoutok között is volt szerencsém jobbat kóstolni – bár egyik sem volt vaníliás. Sem zabpelyhes. Így pedig elég nehéz bármilyen skálára is elhelyezni. Nem rossz, inkább furcsa. És ez a furcsaság számomra most egyáltalán nem pozitív.