Két fronton eredményesek

2022.01.15. 11:15

Az iskolapadban és a medencében is kiválóan teljesít a tolnai ikerpár

A tolnai Horváth ikerpár jó példa rá, hogy egy fiatal az iskolában és a sportban is egyszerre tud sikeres lenni. Luca és Levente mindkét fronton szép eredményeket ért el tavaly, de a továbbtanulás mindkettejük számára elsődleges.

Berg Sándor

Horváth Luca kiváló évet hagyott maga mögött, míg Levente idén dobogóra állna az ifjúságiaknál (Beküldött fotók)

A tavalyi évben többször találkozhattak olvasóink lapunk hasábjain Horváth Luca és Horváth Levente nevével. A Tolnán élő, de a Szekszárdi Sportközpont színeiben versenyző ikrek sorra döntötték meg saját és egyesületük csúcsait, mindezt 17 évesen. Ahogy édesapjuk fogalmazott, a tizenkét év munkája most eredményekben is megmutatkozik.

– Sokat fejlődtem az elmúlt évben, remélem, ez idén is folytatódni fog és még előrébb tudok lépni a ranglistán – foglalta össze tavalyi idényét és az új céljait Levente. – Az országos ifjúsági bajnokság nem úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. A verseny előtt elszenvedtem egy ujjsérülést, ennek ellenére megpróbáltam ugyan a versenyzést, de az ínszalaghúzódás megakadályozott a jobb szereplésben. A felnőtt rövidpályás OB-n viszont hatodik lettem 50 méter mellúszásban, ezzel idén is kiegyeznék. Emellett fontos számomra, hogy korosztályomban jól teljesítsek, ott már dobogóra szeretnék állni valamelyik távon – fogalmazott a mellúszás-specialista.

 

Kiváló éven van túl Luca is, aki ahol elindult, onnan érmekkel vagy pontszerző helyezésekkel tért haza, de valamilyen csúccsal biztosan.

 

– Elégedett lehetek az eredményeimmel, igyekeztem minden versenyen a maximumot kihozni magamból. Volt, hogy ez jobban sikerült, volt, ami valamivel gyengébb helyezéssel párosult – mondta a leginkább a hátúszást kedvelő Luca, aki hat számban indult el a novemberi rövidpályás OB-n, s végül négy távon egyesületi csúcsot ért el.

 

Paszler József tanítványai egyetértenek abban, hogy a normál, 100 méteres távon érzik otthonosan magukat. Sajnos a helyi adottságok miatt hátrányból indulnak a vetélytársakkal szemben, mert napról napra 120-as vízmélységű medencében edzenek a szekszárdi strandon – „sörsátor” alatt. Emiatt a fordulásokkal és a delfinezéssel a versenyeken találkoznak, s gyakorolják.

 

– Utóbbinak a célja, hogy minél lejjebb menjünk a medencébe és a felhajtóerő húzzon fel minket a felszínre. Edzéseken viszont elérjük a medence alját. Emellett nincsen rajtkő, így a rajtot sem tudjuk gyakorolni – világított rá a hátrányokra Levente.

 

Mindezek után már-már emberfelettinek nevezhető, amit Paszler József véghezvisz tanítványaival.

 

A Horváth ikrek felkészülése nem csak ebből a szempontból egyedülálló, a vetélytársakhoz képest kevesebbet is edzenek. Ezalatt az iskola utáni, heti ötször két órát kell érteni (másoknak akár kétszer ennyi edzésük is lehet), de ez így is jócskán betáblázza szabadidejüket, a versenyekről már nem is beszélve.

 

Az úszás mégsem megy a tanulás rovására, ha nem is kitűnők (nem is ez a cél), de mindketten jó tanulói a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumnak. Ahogy a szülők fogalmaztak, az úszástól sok mindent kaptak a gyerekek, a fizikai mozgás dinamóként hat az agyukra, kellőképpen lefárasztja őket ahhoz, hogy a szellemi munkában hasonlóan sikeresek legyenek. Ez az elmúlt hónapokban előrehozott érettségiben, nyelvvizsgában és matekversenyeken elért helyezésekben nyilvánult meg – legutóbb Luca megverte testvérét.

 

– Az ész győzedelmeskedett – nyomatékosította Luca, amire a válasz sem maradt el. – Hagyni kell néha, különben abbahagyja.

 

A testvérénél egy perccel idősebb Leventét a matematika mellett a fizika érdekli, s villamosmérnök szakirányon folytatná tovább, míg Luca a matek mellett az idegennyelvet kedveli (a német közép- és az angol felsőfokú nyelvvizsga a cél) és közgazdaság szakirányban tanulna tovább.

 

Luca és Levente jó ellenpéldája az ikrekre jellemző kapcsolatnak, külön egyéniségek, megvívják a harcaikat, de nem nőttek egymás fejére. Ellenben egyikőjük sem tervez profinak állni, s nem álmodoznak az olimpiáról, de amíg szeretik és tudják csinálni, az úszás az életük része marad.

Országos ranglistahelyezéseik

Horváth Luca ( 2021-ben). Ifjúsági korosztály, 25-ös medence. Hátúszás. 50 méter: 2. Horváth Luca 29,13 másodperc. 100 m: 2. Horváth Luca 1:02,26 perc. 200 m: 7. Horváth Luca 2:19,19 p. 50-es medencében. Hátúszás. 50 m: 5. Horváth Luca 30,81 mp. 100 m: 3. Horváth Luca 1:06,00 p. 200 m: 5. Horváth Luca 2:22,00 p.

 

Horváth Levente (2021-ben). Ifjúsági korosztály, 25-ös medencében. Mellúszás, 50 m: 2. Horváth Levente 28,79 másodperc. 100 m: 5. Horváth Levente 1:02,90 perc. 50-es medencében. 6. Horváth Levente 2:18,60 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában