2022.11.28. 15:30
A citromfa ilyenkor inkább a nyugalmat szereti
A citromfa mediterrán növény ugyan, de egyre többen próbálkoznak a nevelésével a kertjükben, erkélyen. Elegendő fényt biztosítsunk neki, és párásítsunk is körülötte, hogy szerencsésen átteleljen.

Mutatós a citromfa és egészséges a termése (Fotó: MW)
Ma már minden virágboltban, kertészetben megvásárolható viszonylag kedvező áron. Egyrészt nagyon mutatós növény, másrészt a termését biocitromként is használhatjuk süteményekbe, teába. A megyében több pince bejáratánál is jól mutatnak.
November vége felé azonban illik védettebb helyre vinni a fagyok elől. A hazai nyarak is lehetővé teszik, hogy citromfát neveljünk, csak a téli elhelyezéséről kell gondoskodnunk. Nyáron tehát kitehetjük a kertbe, erkélyre, napos helyre. Ültessük dézsába, nagyobb virágcserépbe. Válasszunk számára jó minőségű virágföldet, elsősorban kötöttebb földet részesítsünk előnyben, és ha tehetjük, minden tavasszal trágyázzuk meg lótrágyával, mert ez elősegíti a virágképződését.
Nyáron rendszeresen öntözzük és tápoldatozzuk, a téli időszakban viszont elegendő havonta egyszer öntözni. A fiatalabb növényeket évente ültessük át, az idősebbeket elegendő két–három évente tavasszal, amíg nem fejleszt hajtásokat. A citromfát februárban-márciusban metszhetjük, amikor a hajtásképződés még nem indult be. A meglévő ágakat metsszük vissza öt–hat centire a hajtáscsúcstól úgy, hogy több hajtáskezdemény maradjon rajta.
Ősz végén – idén november közepén – mielőtt beköszöntenek az első fagyok, teleltetni visszük a növényt. Legjobb, ha hat–nyolc fokos helyiségben telel, de a hőmérséklet ne menjen tizenöt fok fölé. Nagyon fontos, hogy télen is elegendő fényt biztosítsunk neki, és párásítsunk is körülötte. Jó, ha tudjuk, hogy a citromfa a nem megfelelő téli körülményekre (például nincs elég fény, meleg a levegő, száraz a levegő) a levelei lehullatásával válaszol.
Ha kopasz is lesz, újra kihajt. A rossz körülmények miatt a citromfánk akár teljesen fel is kopaszodhat. Fontos, hogy ebben az esetben se dobjuk a komposztra a növényt, hiszen tavasszal újra ki fog hajtani.
A kártevőkről szólva tudni kell, hogy ha a citromfánkat meleg helyen, például lakásban teleltetjük, akkor pajzstetvek jelenhetnek meg a levelein és a szárain, ilyenkor elkerülhetetlen a vegyszeres permetezés.
Mutatós a citromfa, és egészséges a termése
Fotó: MW