Ilyen volt a karácsony száz éve a Sárközben

A hagyományok szerint ugyanis december 24-én egészen az éjféli mise végéig szigorú böjtöt tartottak, és csak kenyeret ettek, vizet ittak. Kovács János Venesz-díjas mesterszakáccsal idéztük fel szülőhelye, a Sárköz hagyományait, az étkezési szokásokat és azt, hogy milyen volt itt a karácsony a XIX. század végén.

Az alma, az aszalt gyümölcs, a dió, a méz elmaradhatatlan volt az ünnepi asztalról a Sárközben. Száz évvel ezelőtt más volt a karácsony, mint most. A hagyományok meghatározták az ünnepet, mely nem az ajándékokról, hanem az együtt töltött időről szólt.

– A gazdasági élet megjelent az ünnepi asztalon és az asztal alatt is. Vagyis kikészítették kis edényekben az asztalra a zabot, a búzát, a kukoricát, amit később az állatokkal etettek meg – mondta Kovács János Venesz-díjas mesterszakács. Ez a jelképes gesztus arról szólt, hogy egészségesek legyenek az állatok, és jól szaporodjanak. Az asztal alá kisebb mezőgazdasági szerszámokat tettek, hogy eredményes legyen a gazdálkodásuk.

A katolikus közösségek karácsony szent estéjén böjti napot tartottak. Aszalt gyümölcsöt, mákos tésztát ettek. Diót, almát, mézet és mézbe mártott fokhagymát. Nem hiányzott az asztalról a dércsípte sütőtök sem, mely az akkori hiedelem szerint megvédett a torokgyíktól.

Az ünnepi asztalnál az almát mindig annyi gerezdre szeletelték, ahányan körül ülték, és amikor elfogyasztotta ki-ki a maga szeletét, akkor a többiekre gondolt. Ennek a szertartásnak az volt a lényege, ha a családtól év közben bárki távol kerülne, netán eltévedne, mindig visszataláljon a szeretteihez. Nem hiányzott régen az asztalról a kelt kalács sem, melyből később alakult ki a bejgli.

A karácsonyra való készülődést András napja (november 30.-a) után kezdték el, ekkor sorra vágták le az egész évben hizlalt disznókat. A többség igyekezett ezt úgy időzíteni, hogy minél közelebb kerüljön ez az időszak a karácsonyhoz, már csak a hús miatt is. A mestergerendás épületekben borókaágból készített koszorút akasztottak fel, készültek a sütemények, melyek illata átjárta a lakást. Egészen a közelmúltig (1970-es évekig) nem nagyon volt divat az ajándékozás, illetve egyedül a keresztanya köszöntötte almával, dióval a gyerekeket.

Hogy mi maradt meg a régi hagyományokból a mai Sárközben?

Kovács János elmondta, a könnyebb ételek kultusza szentestére most is megmaradt, hiszen a halászlé, vagy harcsából, süllőből készült ételek viszonylag könnyűnek számítanak. A karácsonyi ebédet már a töltött káposzta határozza meg, sok helyen sütnek pulykát is, de továbbra is divat a pörkölt és a baromfihúsból készült ételek.

Karácsony napja előtt a népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül sor a betlehemezésre is: ezt a játékot eredetileg templomokban, majd később házakhoz járva adták elő a gyerekek. Néhány faluban a szereplők – pásztorok, angyalok, Mária, József – ma is eljátsszák a Jézus születéséről szóló bibliai történetet, majd átadják ajándékaikat, jókívánságaikat.

Ezután a háziak megvendégelik őket. Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is.

Nem csak a Sárközben, de az ország minden szegletében a múlt században még nem volt jellemző a fenyőfa állítása az ünnepekre. A mostani fenyőfák helyett csupán egy terebélyes águk került a szobába. Ezt is csak a tehetősebbek engedhették meg maguknak. A szegényebbek rozmaring- vagy fagyöngyágat akasztottak a komód vagy kredenc fölé. A díszítésben is éles eltérések voltak, a szegényebbek csupán termésekkel, almával díszítették a „karácsonyfájukat”, míg a gazdagabbak saját készítésű szaloncukrot és más gyümölcsöt is akasztottak rá.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy változtak a szokásaink, veszünk át ételeket más nemzetektől. A dánoktól például a sült kacsát honosítottuk meg ünnepi ételként, angolszász vidékről érkezett a pulyka, a töltött libanyak a franciák kedvenc karácsonyi fogása.