Hajdanán a férfiak visszakapták a locsolást a lányoktól

A húsvét legjellemzőbb motívuma kétségtelenül a hétfői locsolás, amit a „szebbik nem” képviselői vegyes érzelmekkel fogadnak. Sokan várják a locsolókat, de vannak, akik kevésbé lelkesednek, hogy egy nap ötször cseréljenek ruhát, és tucatnyi kölni illata keverékét árasszák. A régi jó szokás, ami elégtételt jelenthetett volna utóbbi csoport számára, azaz a keddi visszalocsolás mára sajnos teljesen kikopott az élő hagyományok sorából. 

Hajdanán a locsolásnak komoly szimbolikus jelentősége volt. A víz, amivel ilyenkor a hölgyeket és az urakat nyakon öntötték, a megtisztulást szolgálta. Részben Krisztus keresztre feszítésével a bűnöktől, részben pedig a tél utolsó nyomaitól szabadultak meg ekként szimbolikusan. Mindezért cserébe pedig a fiúk, férfiak már akkor is tojást kaptak, sőt meg is vendégelték őket.

A megtisztulás más módon is szerepet kapott húsvétkor, hiszen az ünnepkör velejárója volt a porták alapos takarítása. Tehát az, hogy húsvét előtt mindenki nekiáll nagytakarítani, ablakot pucolni és függönyt mosni, nem csak annak tudható be, hogy ilyenkor jönnek a rokonok, és nem akarnak szégyenben maradni.

Már déd- és ükanyáink is így tettek az ünnep tiszteletére. Alaposan kitakarították az otthonokat, de még az istállók, ólak kimeszelésének, az állatok megtisztításának is ekkor volt az ideje. 

Az eleink idején betartottan kéthetes, virágvasárnaptól fehérvasárnapig tartó ünnepkör másik meghatározó motívuma a tojás, az újjászületés, a termékenység jelképe, amitől a következő év gazdag termését remélték. A tojásokat változatos módon ékesítették. Érdekes, hogy eredetileg a Sárközben a szimpla tojásfestés dívott, olyan természetes alapanyagokkal dolgoztak az asszonyok, mint a hagymalevél.

A tojáshímzés, amit ma sokan sárközi sajátosságnak gondolnak, tulajdonképpen a bátai római katolikus magyaroknál volt bevett szokás, amit aztán átvettek a környéken élők. A Sárközön kívül is változatos hagyományok kapcsolódtak az ünnephez. Váralján egy másik nagyon szép szokás élt. Itt ugyanis a keresztszülők a gyerekeket húsvétkor nem otthon ajándékozták meg, hanem kivonultak a Magyardombra, és ott köszöntötték egymást. 

A húsvéti nyúl megjelenése vélhetően német hagyományokra vezethető vissza, és minden bizonnyal az állat szaporasága miatt hozható kapcsolatba az ünneppel. 

A húsvét velejárója a nagy evés-ivás. Nagyszombattal lezárul a böjti időszak, ezt követi tulajdonképpen az ünnepi kulináris dínomdánom. Mivel a húsvét szigorúan pihenőnap volt, azaz ilyenkor nem volt szabad semmilyen munkát sem végezni, az ételeket is előre, még szombaton elkészítették.

Ahogy több egyházi ünnep alkalmával, húsvétkor is szokás volt – sok helyen még ma is az – az ételek, a sonka, a tojás, a bor, a kalács megszentelése. A szentelt ételekből semmit nem lehetett kidobni, ezért még a morzsát is úgy égették el. 

Bár azt szokták mondani, hogy az étel nem játék, a húsvéti tojás ez alól kivételt képez. Annak idején a gyerekek sokfele módját találták meg annak, hogy a locsolkodás révén felhalmozott tojásmennyiségből egy kis szórakozást is kicsiholjanak. Jó mókának számított például a tojásgurítás, de a lurkók, illetve a fiatalok pénzt is dobáltak a tojásba. Kedvelt játék volt a tojás homlokon való összetörése, az nyert, akinek ez sikerült.