Ha van egy társunk, sokkal gyorsabban tudunk fejlődni

Mi sem mutatja ezt jobban, mint a saját példám, amikor pár évvel ezelőtt megtanultam úszni. Közel a három x-hez, főleg a kisfiam kedvéért vágtam bele a dologba, ugyanis bevallom őszintén, előtte el sem tudtam képzelni, hogy olyan mély vízben legyek esetleg, ahol már nem ér a lábam szilárd talajt – emiatt annak idején még a hajón is rosszul éreztem magam, mert elég volt hozzá ennek csak a tudata.

Szóval harmincévesen, mikor már azt hittem igen jól megtanultam úszni – ugyanis a közel két méter mély medencében még el is evickéltem –, úgy gondoltam, nem lehet bajom az ennél nagyobb vízben sem. Ennek kipróbálását nem erőltettem az idei nyárig, viszont most egy hajóút miatt kénytelen voltam. Türkizzöldben pompázott a tenger, és a kedvesem ráhatására gondoltam, szembenézek az egyik legnagyobb fóbiámmal, és farkasszemet nézek a mélységgel.

Így az érdem nem teljesen az enyém, hiszen kellett az, hogy biztonság­érzetet adjon a párom – aki nem mellesleg szintén mellényben merészkedett csak a vízbe, mivel finoman szólva ő sem egy úszóbajnok. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos, hogy valakinek bizalmat szavazzunk az életben. Ha van egy társunk, sokkal gyorsabban tudunk fejlődni, és akár a legnagyobb iszonyunkat is le tudjuk győzni. Amennyiben képesek vagyunk legyűrni a legjelentősebb félelmünket, megállíthatatlanok leszünk, ezért is kell valaki, aki támasz az élet viharában.