Egyszer volt, hol nem volt b… meg...

Aztán rájövök: 25 dekát kértem, és ő 25 darabot értett. Létezik vajon olyan kuncsaft a vármegyében vagy a galaxisban, aki darabra kéri az ilyen, háromcentis átmérőjű pogácsát? Következik a tortával kapcsolatos töprengés. Nem tudja hány szelet fér egy papírtálcára. A kis tálca megtelt, alá tesz egy nagyobbat, „Megoldom!” felkiáltással, és meg is oldja.

Persze, hogy nincs elég hely, hisz elfekteti a szeleteket. Melyik kereskedelmi iskolában taníthatják ezt így? Vajon, ha eladóként nem is, vevőként járt már cukrászdában? Látott ilyen példát Soprontól Kétsopronyig bárhol? A csomagolás se sikerül a legjobban. Egy nagy papírgalacsinhoz hasonló, gyűrött cuccot kapok. Jó, mindenki volt egyszer kezdő, de miért megy valaki olyan pályára – töprengek –, amihez szemmel láthatóan semmi érzéke és semmi kedve sincs?

Fizetek, a kishölgy megkönnyebbül, és beszól a szomszédos sütő helyiségbe. Vélhetően egy izgalmas társalgást szakítottam félbe mikor beléptem, ami most folytatható. „Ha nem veszek lottót b… meg, sose tudom meg, hogy szerencsés vagyok-e!” Kiesik a szájából a kapa. Már megint van töprengeni valóm. Tudja vajon, hogy az anyanyelvét rongálja, és hogy ez ciki? Remélem, nem így tanulta az édesanyjától! Remélem, nem így mesél majd a gyerekeinek: „Egyszer volt, hol nem volt b… meg…”