„A húst trágyával meghintsed!”

Egy genetikus nyilatkozta a tévében, hogy a túlzott magyarkodás kissé megmosolyogtató, mert tisztán magyar génállomány nemigen létezik ma már, legföljebb a székelyek között.

Wessely Gábor

Illusztráció: Shutterstock

Az elzártságnak, a másokkal való érintkezés hiányának is megvannak a maga előnyei. Szűkebb pátriánkban, Tolnában például a zsákfalvakban maradtak meg leginkább a népi hagyományok: Bogyiszlón, Bátán, Sióagárdon és a Sárközben.

A Kárpát-medence átjáróház volt a történelmi időkben. Kölcsönösen hatottunk egymásra az itt korábban is élő, illetve hódítgató népekkel. Egy kutatás szerint a ma használatos ezer szavunk közül 650 magyar, 100 szláv, 85 török, 75 német, 65 latin eredetű. (A többi tisztázatlan előéletű jövevényszó.)

Szavaink jelentős része, egyharmada jövevényszó

Rónai Béla, Édes anyanyelvünk című kötete ismerteti ezt. A 2009-ben elhunyt egyetemi docens Pécsen és Szekszárdon is tanította a leendő pedagógusokat. Ebben a könyvében is bebizonyította, hogy a nyelvtant érdekesen is lehet oktatni. Főleg szavaink eredetének vizsgálatakor sziporkázik. Megtudhatjuk, hogy a mozdony eredetileg mozgony volt – a mozgásra utalva –, a bájos asszony a boszorkány (bűbájos), a lábasnak pedig valóban voltak lábai, amikor még szabadtűzön főztek eleink.

Ami a legmeghökkentőbb: a trágya egykoron fűszert jelentett. (Ma a föld fűszere.) Egy 16. századi szakácskönyvből idéz a szerző: „Mikor a húst fel akarod adni, gyömbér- és nádmézből trágyát csináltass, az trágyával meghintsed.” Jó étvágyat!