Ciki a bizi?

A hónap végén pedig kézbe vehetik a szülők is a gyerekeikről szóló minősítést. Az én gyermekeim már jócskán kinőttek ebből a korból, de még emlékszem rá, hogy sosem volt izgalommentes a bizonyítvány bemutatása. És ennek nyilván megvolt az oka.

Azóta a két lányom felnőtt lett, családot alapított. Mindketten sikeresek, és talán elégedettek is a maguk területén. Így utólag mondhatnám azt is a néhai gyermekpszichiáternek, dr. Vekerdy Tamásnak van igaza abban, hogy nem szabad túlbecsülni az iskolai jegyek szerepét. Hagyni kell a gyermekeinket élni, tapasztalni, iskola után csinálják azt, ami a kedvükre való. Persze ez így szépen hangzik, de mi van akkor, ha egy tizen-egynéhány éves gyermeknek nem kedvére való a tanulás, a sportolás, az olvasás, hanem inkább bandázna, vagy éppen a tévé előtt ülve lustálkodna?!

Erre általában az szokott lenni a válasz egy-egy szakember szájából, hogy a gyerekeink azt csinálják, amit látnak tőlünk, amire addig megtanítottuk őket. Szerintem ez bizony nem ilyen egyszerű. Egy jól nevelt gyerekből is lehet iskolakerülő, rossz társasághoz csapódó, lopós, hazudozós, és még sorolhatnám.

Az én tapasztalatom az, hogy kellenek az elvárások, a kapaszkodók és persze a játékok, a szerető egymásra figyelés is ahhoz, hogy akár félévkor, akár év végén elégedett legyen a család a bizonyítvánnyal. Ám ezeket az elvárásokat érdemes a gyermek képességeihez igazítani.