gazdaság

2019.11.08. 11:30

Egyre nő a kereslet a sertéshús iránt

Az év első tíz hónapjában közel húsz százalékkal drágult a sertéshús, és a Magyar Húsiparosok Szövetsége adatai szerint további áremelkedésre kell számítani az afrikai sertéspestis (ASP) járvány hatásai miatt. Tolna megyében a sertéstartók nem panaszkodnak, az élősertés felvásárlási ára kilónként 490 forint körül alakul.

Mauthner Ilona

2019.11.05 Závod, Závodon mozgó húsboltból árulják a húst. Hetente 2 alkalommal jár a húsos autó a faluba. Fotós: Makovics Kornél

Fotó: Makovics Kornél

Hetente kell átírni az árakat, panaszolta Stelcz Ferenc, a bátaszéki húsipari kft. vezetője. Élősertést vásárolnak zömében, de emellett alapanyagokat is, és főleg ez utóbbinak emelkedik hektikusan az ára. Pénteken megbeszélte a vállalkozó, hogy a következő hét elején mennyi császárszalonnát kér, mire ment érte, kilónként már ötven forinttal drágábban adták. Az importból beszerzett hús még drágább.

Az állattartókkal nincs gond, ők beálltak egy árra és úgy tűnik azt tartják, ebben nincs gyakori változás, mondta Stelcz Ferenc. Az is érthetetlen, hogy bizonyos húsok, mint például az oldalas rendkívül megdrágult, pedig annak nagy része csontból áll, tette hozzá a vállalkozó.

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a hatszáz forinthoz. Egy év alatt majdnem harminc százalékos volt a drágulás, és a trend az afrikai sertéspestis miatt valószínűleg folytatódik a következő hónapokban is. A szakma szerint a sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb öt-nyolc százalékkal fog emelkedni, amiben a gyenge forint is közrejátszik. A Magyar Húsiparosok Szövetsége szerint drágulással még egy-két évig együtt kell élnünk, egyelőre senki nem tudja megjósolni, mikor ér véget a járvány.

Hazánkban is jelentősen megnőtt a kereslet, az árak elindultak felfelé még májusban, jelenleg egy kiló élő sertéshúsért közel ötszáz forintot fizetnek, mondta a faddi székhelyű Dunahyb Kft. állatorvosa, ügyvezető igazgatója, dr. Reibling József. Ez az ár azonban úgy tűnik beállt, vagyis már hetek óta nem mozdult. Ennek ellenére a sertéstartók elégedettek, hiszen ebből a bevételből már fejlesztésre is jut, tette hozzá.

Bár az ASP az emberre nem veszélyes, a fertőzött állatok szinte kivétel nélkül elhullanak, és jelenleg semmilyen védőoltás, gyógyszer nincs ellene. A világ sertésállományának húsz százalékát adó Kínában becslések szerint már százmillió állatot kellett levágni a fertőzések miatt. Romániában az ASP terjedése miatt levágott állományok olyan hiányt teremtettek, hogy a magyar export egy év alatt megkétszereződött a szomszédos országba.

A feldolgozók szerint, a probléma az, hogy a nagyobb önköltséget a húsipari vállalatok egyelőre nemigen tudták érvényesíteni értékesítési áraikban. Van fogyasztóiár-növekedés is, de jóval szerényebb mértékű, mint amennyi az élő sertés esetében. A tőkehús tíz-tizenöt százalékkal drágult év eleje óta, a készítményeknél pedig csupán néhány százalékos emelkedés mutatkozott. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint a karaj tíz, a comb tizenöt, az oldalas tíz százalékkal drágult júliusban, éves szinten. Kedvezőnek tűnik a magyar sertéstartók és húsipar számára a sertéspestis miatti kínai keresletélénkülés.

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele is hatvanhárom százalékkal nőtt 2019 január-június között az egy évvel korábbi mennyiséghez viszonyítva. A legfőbb partnerek Románia, Ausztria és Hollandia voltak. A hazai vágósertés termelői ára idén májusban huszonnyolc százalékkal állt magasabb szinten, mint egy évvel korábban.

Borítóképünkön: Závodon mozgó húsboltból árulják a húst.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!