Tamási

2022.04.02. 09:30

Úton az okos várossá fejlődés felé

Gazsó Rita

Porga Ferenc polgármester (balról), dr. Uzsák Katalin helyettes államtitkár és Süli János miniszter (Fotó: Molnár Gyula)

A Digitális Falu Program a Digitális Jólét program keretein belül már több mint egy éve nyújt lehetőséget a résztvevő kistelepülések számára, hogy vonzerejük és az ott élők életminőségének magasabb színvonalra emelését digitális és okos megoldásokkal segítse. Ehhez csatlakozott Tamási is, amely mostanra már túl van az első fontos felméréseken.

– Többféle digitális fejlesztéssel szeretnénk a kisvárosok, falvak lakosság megtartó képességét növelni, elérni, hogy minden fiatal, aki egy kis településhez kötődik, térjen vissza – mondta el köszöntőjében Süli János, a térség országgyűlési képviselője Tamásiban, ahol a Digitális Falu Programról tartottak sajtótájékoztatót pénteken. – Ezt úgy kívánjuk elérni, hogy ezek a kisvárosok, falvak is olyan szolgáltatásokat tudjanak nyújtani a fiatalok számára, mint egy nagyobb település. Mindezt szolgálják a különböző családtámogatási rendszerek, de a bölcsőde, óvoda és iskola, útfejlesztések is – hangoztatta.

– Tamásiban az okos megoldások kialakítása már hat-nyolc éve zajlik. A legbüszkébbek talán a geotermikus okos-szabályozható közműrendszerünkre vagyunk, de van okos közvilágításunk, amely az egyik legkorszerűbbnek számít az országban, de talán Európában is. Van okos szivattyúnk, illemhelyünk, hamarosan pedig okos vízóránk is lesz és folyamatban van az okos zebra kialakítása is – jelezte az eseményen Porga Ferenc polgármester. Hozzátette, hamarosan egy még nagyobb szabású okosfejlesztés is indul: a polgármesteri hivatalt – bár külsejében megőrzi hagyományos jellegét – belül a legmodernebb technológiával rendelkező épületté alakítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!