vádemelés

2019.03.20. 09:30

Részegen lőtt rá a barátjára

Csaknem végzetes volt a lövés, emberölés kísérletével is vádolja a férfit a főügyészség.

Ihárosi Ibolya

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Emberölés kísérlete, robbanóanyaggal, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves dunakömlődi férfi ellen a Tolna Megyei Főügyészség.

A vádlott a vadászati célú engedélye alapján meglévő fegyverei mellett, illegálisan megszerzett egy távcsöves kispuskát is, amelyre házi készítésű hangtompítót szerelt. A kispuskához közel 1300 lőszert is vett, szintén engedély nélkül. Ezeket a szülei szomszédságában lévő házának a tetőterében, egy falvájatban rejtegette. Mivel szenvedélyesen gyűjtötte a hadi ereklyéket, tiltott módon a birtokába jutott egy robbanóanyaggal felszerelt páncéltörő lövedék is.

A szülei háza melletti ingatlanon felújítási munkákat végzett a 36 éves sértett a barátjával. A vádlott mindkét férfit ismerte, a sértettel kifejezetten baráti kapcsolatban állt.

A délelőtt folyamán a már ittas vádlott többször átment hozzájuk és beszélgetést kezdeményezett. Legalább négyszer elküldték, hogy hagyja őket dolgozni. A vádlott emiatt megsértődött olyannyira, hogy az egyik alkalommal meg is ütötte a létrán dolgozó sértettet. A vádlott folyamatosan hergelte magát, míg végül délután negyed kettő körül, amikorra súlyosan leittasodott, magához vette a kispuskát, betárazta, kiment a saját udvarára és legfeljebb 29,8 m távolságból célzott lövést adott le a melléképület padlásfeljárójánál térdelő támaszban dolgozó sértett felsőtestére, aki a lövés erejétől a padlástérbe zuhant. A lövés a mellkasának jobb oldalán, a szegycsontja mellett találta el a férfit, több szervét is roncsolta, közvetlen életveszélyes állapotot okozva.

Kevés híja volt

A meglőtt férfit mentőhelikopter szállította Budapestre a Honvéd Kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta, e nélkül nagy valószínűséggel meghalt volna. A vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltását szorgalmazza a Szekszárdi Törvényszéknél, egyben indítványt tett a vádlott letartóztatásának a fenntartására, olvasható a a főügyészség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában