2021.04.26. 12:16
Megyénkben is felbukkanhat a Somogyból eltűnt nő
A Kaposvári Rendőrkapitányság folytat körözési eljárást egy mezőcsokonyai lakos eltűnése miatt – tette közzé a police.hu. A nő Tolna megyében is felbukkanhat.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Eltűnésével kapcsolatban egyik hozzátartozója tett bejelentést a rendőrkapitányságon, mivel Fischer Lajos Istvánné múlt szombaton reggel 8 óra körül távozott otthonából, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Eltűnésekor vélhetően barna színű kötött pulóvert, világosszürke melegítőnadrágot és papucsot viselt. 160 centiméter magas, zömök testalkatú, rövid, barna hajú, barna szemű.
A rendőrség információi szerint elképzelhető, hogy úti célja tömegközlekedési eszközzel Kaposvárról indulva Jászberény, vagy Jászladány lehet, így akár az oda vezető nagyobb közlekedési csomópontok (mint például Dunaföldvár, Kecskemét, vagy Szolnok) pályaudvarain is felbukkanhat.
Kérik, hogy aki a KÉPEN látható személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/502-700 (2553-as mellék) telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a 06 80/555-111 Telefontanú zöld számon, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
Borítókép: illusztráció