2021.05.21. 09:46
Gondatlanul rögzített pótkocsiba rohant a vonat
A Szekszárdi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat egy 35 éves férfi ellen – tájékoztatta portálunkat Himmelné dr. Ökrös Mária Magdolna megbízott megyei főügyész.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A vádlott körülbelül 17 éve rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, többféle járműkategóriára. Tavaly szeptember 15-én délután 5 óra körül Tolnanémedi közelében, egy lakott területen kívüli útszakaszon vezette a tulajdonában lévő szerelvényt, mely egy mezőgazdasági vontatóból és egy pótkocsiból állt. A vasúti átjáróhoz érve az átjárót biztosító fénysorompó szabad jelzésére az átjáróba hajtott.
Mivel a vádlott a pótkocsi függesztő művét a vontatást megelőzően nem megfelelően rögzítette, ezért a vasúti átjáróban a vonójárműről leakadt, a vonójármű és a vontatmány közötti kapcsolat megszakadt, és a pótkocsi a síneken befékeződve megállt.
A vádlott ezt észlelve megpróbálta a mezőgazdasági vontatóval a pótkocsit a vasúti sínekről letolni, sikertelenül. Ezért a Pincehely irányából érkező vonatszerelvény hiába vészfékezett, a pótkocsinak ütközött. A mozdony a részére az adott vasúti pályaszakaszon megengedett legnagyobb haladási sebességen belüli sebességgel közlekedett.
A vasúti járműszerelvényen a baleset bekövetkeztekor a vasúti személyzettel együtt. körülbelül 140 utas tartózkodott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a mozdonyban és a pótkocsiban anyagi kár keletkezett.
A vádlott cselekményével a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette.
A vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat a közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon.
Az egyébként büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza az eljárásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Tamási Járásbíróságnál.
Borítókép: illusztráció