vádemelés

2021.11.15. 17:30

A vásárló azt kéri, fizessék meg a kárát

Egy autókereskedésben dolgozó férfi visszatekerte a kilométerórát, hogy drágábban adhassa el a kocsit.

Ihárosi Ibolya

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Közokirat-hamisítás bűntette, valamint kisebb kárt okozó csalás vétség miatt emelt vádat a Bonyhádi Járási Ügyészség egy 21 éves férfi ellen, aki a vád szerint mindkét bűncselekményt közvetett tettesként követte el – tájékoztatta lapunkat dr. Kiss Yvette, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A férfi autókereskedői tevékenységet folytat egy cég alkalmazásában. Tavaly október 4-én e cég képviseletében megvásárolta egy magánszemély gépkocsiját 280 ezer forint vételárért. A személygépkocsi kilométer számlálója ekkor 500.777 kilométert mutatott. Az adásvételi szerződést a vádlott szintén jelen lévő édesapja töltötte ki. Ennek során a vádlott a valós kilométer­óra-állás helyett 248.610 kilométer értéket diktált be abból a célból, hogy a későbbiek során az általa külsőleg jó állapotúnak ítélt járművet drágábban tudja majd továbbértékesíteni.

A vételár megfizetését követően a felek a szerződést aláírták, majd annak egy példányát a vádlott meghatalmazása alapján a vádlott édesapja, aki a valótlan adatról nem tudott, benyújtotta az illetékes járási hivatalnál. Így azt a közhiteles jármű-nyilvántartásban is rögzítették. Majd október 4. napját követően a vádlott a személygépkocsi kilométer számláló műszerét egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt személlyel a ténylegesnél lényegesen alacsonyabbra, 248.981 kilométeres futásteljesítményre módosíttatta.

Ezt követően a ténylegesen 250 ezer forint értékű autót 2020. november 6. napján 445 ezer forintért eladta egy nőnek, a sértettnek, akit azonban így az autó adatait illetően tévedésbe ejtett, és aki a tényleges futásteljesítmény ismeretében az autót nem vette volna meg. A sértettnek a jármű műszaki hibája miatt már a megvásárlást követően a hazaúton szerelőhöz kellett fordulnia.

A bűncselekménnyel neki okozott kár nem térült meg, a nyomozás során ennek a kára megtérítését kérte. A vádlottal szemben a járási ügyészég tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben halmazati büntetésül pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Bonyhádi Járásbíróságnál, egyben indítványt tett arra, hogy a bíróság adjon helyt a sértett kártérítési igényének.

Borítóképünk: Az eladó magasabb árat remélt és kapott az autóért (képünk illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában