két autó ütközött

2021.11.29. 17:05

Csúnya baleset Szekszárdon: ketten megsérültek

Ketten megsérültek abban a balesetben, ami hétfő délután történt Szekszárdon, az északi MOL töltőállomásnál.

TEOL

Egyelőre ismeretlen körülmények között összeütközött két személyautó hétfő délután négy óra után Szekszárdon, a Rákóczi utcán, az északi MOL töltőállomásnál. A baleset következtében az egyik jármű a tetejére borult – tájékoztatott Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Mint azt tudatta, a balesetben ketten megsérültek, őket mentő szállította kórházba. Hozzátette: sérülésük foka egyelőre ismeretlen.

A forgalom rendőri irányítás mellett halad a baleset helyszínén.

A műszaki mentést a szekszárdi hivatásos tűzoltók végzik – közölte honlapján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Frissítés (17:42):

A baleset részleteiről Debreceniné Farkas Edit elmondta: az egyik jármű Szekszárd központja felől haladt a város északi része felé, majd a MOL kútnál balra kívánt kanyarodni a Bor utca irányába. A jármű vezetője azonban nem adott elsőbbséget a szemből szabályosan haladó másik járműnek és a két autó összeütközött. A baleset következtében a szabályosan haladó jármű felborult – tájékoztatott a főkapitányság sajtóreferense.

Hozzátette, mindkét járműben csak a vezető tartózkodott. Az elsődleges információk szerint mindketten megúszták könnyű sérüléssel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában