Két tolvaj is lebukott

2022.10.25. 11:50

Pénz után kutatott a hajléktalan férfi Dombóváron

Két tolvaj is lebukott Dombóváron, egyikük egy autót tört fel kétszer is egymás után, másikuk garázsokból próbált értékeket zsákmányolni - értesültünk a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

TEOL

Forrás: police.hu

Telefonon tett bejelentést egy nő a rendőrségre október 15-én, mert ismeretlen tettes kinyitotta a lezárt autóját, az utastérben kutatott, a kormány kábeleit kitépte és ellopta két kulcscsomóját is. Az ügyben szemlét tartottak a zsaruk. Másnap ismét bejelentést tett a sértett, elmondta, hogy valaki megint kinyitotta az autóját, a holmiját szétdobálta, megpróbálta ellopni a rádiós magnót és ellopott egy újabb kulcscsomót is. A dombóvári rendőrök széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, mely során egy idegen – napok óta a városban kószáló – férfire terelődött a gyanújuk, akit a parkoló közelében igazoltattak.

Forrás: police.hu

Elszámoltatása, majd gyanúsítotti kihallgatása során a 38 éves ajkarendeki férfi elmondta, pár hete tartózkodik a városban, egy nő miatt érkezett, akivel rövid ideig együtt is lakott. Idő közben kapcsolatuk megromlott, így most nincs hol laknia, pénze sincs, ezért a városban kószál. Az autófeltöréseket elismerte, elmondása szerint pénz, vagy valami eladható érték után kutatott, de nem járt eredménnyel. A még nála lévő kulcsokat önként átadta.

A másik esetben egy megzavart betörőről tett bejelentést egy férfi, aki egy dombóvári társasház garázsaiból különböző értékeket készített össze az udvarra.

Az ügyek vizsgálata a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatódik tovább. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában