Felfüggesztett börtön

2022.11.23. 16:20

Elítélték a gondjaira bízott fiatalokat bántalmazó gyermekfelügyelőt

Másfél év börtönbüntetést szabott ki - három és fél év próbaidőre felfüggesztve - a Szekszárdi Járásbíróság egy férfira, aki egy gyermekotthon dolgozójaként rendszeresen vert rábízott fiatal fiúkat - közölte a bíróság az MTI-vel.

TEOL

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

A Szekszárdi Járásbíróság keddi előkészítő ülésén - miután a vádlott tettét beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról - tízrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondott ki bűnösnek egy férfit. Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott tettei elkövetésekor gyermekfelügyelőként dolgozott egy gyermekvédelmi szakellátást biztosító, pszichoaktív szereket fogyasztó, esetenként súlyos magatartászavarral küzdő és jellemzően sajátos nevelési igényű, 12-18 éves korú fiúk számára működő Tolna megyei gyermekotthonban.

A vádlott a felügyelete alatt álló kiskorúakat 2018 és 2019 között rendszeresen megalázta, velük szemben erőszakos volt, bántalmazta őket. A fiúknál több esetben „beavatási szertartást” végzett, annak során ökölbe szorított kezével a sértetteket mellkason ütötte, majd nagyobb erővel a vádlijukba is belerúgott. Több alkalommal előfordult olyan eset is, hogy a férfi a fiatalokat ököllel állon ütötte, feszített tenyerének élével a sértettek nyakára ütött.

A járásbíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, az időmúlást, figyelemmel arra, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el, valamint, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és az előkészítő ülésen megbánó magatartást tanúsított. Emellett figyelembe vette a bíróság azt is, hogy a terhelt két kiskorú gyermekről gondoskodik és rendezett körülmények között él. A járásbíróság ugyanakkor a vádlott terhére értékelte, hogy cselekményét rendszeresen ismétlődően követte el.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség, a vádlott és a védő a jogorvoslati nyilatkozatok megtételére három munkanapot tartottak fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában