Teol.hu videó

2023.07.07. 19:09

Hármas karambol történt az M9-esen Tolnánál, ketten beszorultak (videó)

Két utas beszorult a baleset következtében – tájékoztatott a Katasztrófavédelem.

Teol.hu

4 embert szállítottak kórházba (Képünk illusztráció)

Forrás: Shutterstock

Három gépkocsi ütközött össze az M9-es autóút 3-as kilométerszelvényénél Tolna település térségében, a Baja felé vezető irányban. A baleset következtében a járművek utasai közül ketten beszorultak. A szekszárdi hivatásos és a tolnai önkormányzati tűzoltók megkezdték a műszaki mentési munkálatokat.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint 18 óra 31 perckor történt a baleset az M9-es autóút 3-as kilométerszelvényében, Tolna térségében. A rendelkezésre álló adatok szerint egy, az 51-es út felől Szekszárd irányába haladó autó eddig ismeretlen okból a fenti helyen áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy kocsival, majd a mögötte közlekedő autó is nekik ütközött.

Az elsődleges információk szerint többen megsérültek a balesetben. A forgalom rendőri irányítás mellett, az M6-os feljárójára -lehajtójára terelve megoldott.

A rendőrök kérik, hogy az arra közlekedők fokozott figyelemmel haladjanak!

Az alábbi videót egy olvasónk küldte, aki éppen a baleset helyszínén tartózkodott.

Frissítés (19:55-kor): a balesetben egy személy a helyszínen életét vesztette, többen megsérültek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában