2023.08.23. 13:00
Tippeket adtak a szakemberek, hogy ne legyenek katasztrofálisak a következmények
Sok téma került szóba Szekszárdon, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtótájékoztatóján.

Forrás: Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A cél az, mondta bevezetőjében dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, az igazgatóság vezetője, hogy áttekintve a tűzvédelem területén idén végrehajtott műveleteket, felhívják a lakosság figyelmét az előttünk álló időszak veszélyeire.
Bán Attila tűzoltó ezredestűzoltósági főfelügyelője azzal kezdte, az első félévben a tavalyi 887-tel szemben idén 1301 esetben kellett beavatkozniuk.
A lakók fele nem tett, és nem is tesz semmit azért, hogy rendben legyen lakásuk kéménye, folytatta a gondolatot Jakab Zoltán, a Tolna Vármegyei Kéményseprő Ipari Szervezet ellátási csoportjának vezetője.
Kosztolányi Péter tűzoltó alezredes a füst-, illetve a szénmonoxid-érzékelők fontosságára hívta fel a figyelmet, arról is beszélt, hogy jól záró ajtók, ablakok mellett az elszívó berendezések miatt is keletkezhet szénmonoxid, s hogy olyan fűtőberendezéseket kell beépíteni, amelyek az égéshez szükséges levegőt a lakáson kívülről kapják.
Köves Péter főhadnagy pedig megemlítette, amellett, hogy a hétfőtől csütörtök éjfélig kiadott hőségriasztás idején 11 és 17 óra között ne tartózkodjunk a napon, most és később is fordítsunk fokozott figyelmet szabadban a tűzgyújtásra.
A szakemberek sok tanácsot adtak, hogyan óvhatjuk meg értékeinket. Hallgassa meg legújabb podcastünket a sajtótájékoztatóról.
Korábbi beszélgetéseinket ide kattintva találja!
Teol.hu podcast
- Seregnyi program Szekszárdon a Városi Retró Majálison
- Elkerülhető a kár egy villámárvíz esetén!
- Így változtatja meg nyelvünket a digitalizáció
- Miért a húsvét a legfontosabb ünnep? – dr. Kaszó Gyula lelkésszel beszélgettünk a keresztény hit középpontjáról
- Színész és zenész a művészetek varázsáról