Díjazták a tehetséget

2024.05.27. 07:25

Az alkotói pályázat fényt derített rá, melyik a legkreatívabb iskola

Az egyéni díjak mellett a legtöbb pályaművet benyújtó iskolákat is díjazták. Ismertették a katasztrófavédelem által hirdetett alkotói pályázat eredményeit.

Révészné Hanol Erzsébet

Forrás: TVKI

Átadták az Országos Tűzmegelőzési Bizottság és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma által közösen meghirdetett alkotói pályázat területi  díjait. A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Tolna Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság eredményhirdetésén dr. Balázs Gábor tűzoltó dandártábornok, igazgató köszöntötte a megjelenteket azt hangsúlyozva, hogy bár digitalizálódik a világ, a képzelőerőt megjelenítő, kézzel készült alkotások továbbra is értéket képviselnek. Emellett gratulált nemcsak a pályaműveket benyújtó gyerekeknek, hanem az őket felkészítő pedagógusoknak is.

Két témát járt körül az alkotói pályázat

Az eredményeket Bán Attila tűzoltó ezredes, tűzoltósági főfelügyelő, az alkotói pályázat főszervezője ismertette. Mint elhangzott, ezúttal két témában vártak alkotásokat: „A füstérzékelő életet menthet”, illetve a magyar–török kulturális évadhoz kapcsolódva „Gróf Széchenyi Ödön élete és munkássága”. A 6-10 évesek I. korcsoportjában Babits Zorka rajzát találta a legjobbnak a szakmai zsűri, Mészáros Hanna Laura lett a második és Nagy Zsófia a harmadik.

Posta Marcell különdíjat kapott. A 11-14 évesek között Tarnai Izabelláé lett az első hely, Doma Pannáé a második és Králik Réka Emeséé a harmadik. A 15-18 évesek korcsoportjában két kézműves alkotás érkezett megjelenítve gróf Széchenyi Ödönt. Németh István Ágoston és Rózsa Milán párosa érdemelte az első helyet újrahasznosítással készült művükkel, míg Majik Patricia lett a második.

Az első helyezettek és családjaik egy-egy füstérzékelővel is gazdagodtak, illetve esélyt kaptak arra, hogy országosan is a legjobbak közé kerüljenek. A legtöbb pályaművet benyújtó intézményt a Legkreatívabb iskola címmel díjazták. Ezt a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola Eötvös utcai tagintézménye kapta, ahonnan százötvenhárom tanuló rajzát nevezték. Második a Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola és Gimnázium Gyönki Tagiskola lett hetvenkét alkotással, míg a harmadik a gyulaji MMSZ Galló József Általános Iskola negyvennyolc pályaművel. A pályázatra összesen 386 alkotást neveztek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában