farsang

2018.02.15. 10:30

Maskarába öltöztek a nyugdíjasok a Babitsban

Mauthner Ilona, fotó: Mártonfai Dénes

A szekszárdi Babits Nyugdíjas Klub évről évre megrendezi farsangi bálját. Idén a Babits Mihály Kulturális Központ rendezvénytermét díszítették fel a mulatságra.

Dózsa Gyuláné, a klub vezetője elmondta, 180 főre készültek és a vendégek mind el is jöttek a bálba. Már 12 órától várták a különböző klubok tagjait, akik nem csak Szekszárdról jöttek, hanem négy vidéki nyugdíjasklubból is, így Decsről, Bátaszékről, Újiregről és Kölesdről. Délután kettő óráig végül mindenki megérkezett, ekkor kezdődött a közös ebéd, melyre több városvezetőt is meghívtak. Az ebéd után a nyugdíjasklubok tagjai egymást is köszöntötték apróbb ajándékokkal. A nap fénypontja a maskarába öltözött idős emberek felvonulása volt. Dózsa Gyuláné elmondta, ez mindig nagy derültséget okoz, a színpompás öltözékekbe bújt asszonyok és férfiak egymáson is jókat tudtak nevetni.

A program estig elhúzódott, egymás finom süteményeit is megkóstolták, a szervezők pedig italokkal, kávéval készültek. A végén még táncra is perdültek a nyugdíjas farsang résztvevői. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában