Ötven esztendeje javítgatja a cipőket a tolnai Jáger János

Miért folytatja valaki a mai világban a cipész mesterséget, amikor az egyáltalán nem kifizetődő? Erre a kérdésre azt szokták válaszolni, hogy azért, mert szeretik. Jáger Jánosnál is közrejátszik ez a szempont, de a fő indokot így fogalmazza meg: „már benne vagyok a köztudatban.” Tolnán él, kereken ötven esztendeje kötött barátságot a kaptafával. Hol főállásban, hol mellékállásban mindig javítgatta a lábbeliket; keresik az emberek, számítanak rá.

Január közepén ment nyugdíjba. Biztonsági őrként dolgozott az utóbbi időben, s csak annyit suszterkedett, hogy képben legyen, és a technikai újításokat követhesse. Mert a fejlődés ezt a szakmát sem kerülte el. Új anyagok, új eszközök, cérnák, ragasztók jelentek meg.

Amikor 1968-ban először felvette a suszterkötényt, még 20-25 inas tanult Szekszárdon, a Kövendi Sándor Cipész Ktsz-nél.

Később átkérte magát Tolnára, hogy lakóhelyén fejezhesse be az inaséveket. A rendszerváltásig sokféle foglalkoztatásmóddal küzdött – még a halászati téesznek is volt egy időben cipész melléküzemága –, aztán jött a vállalkozóvá válás, mint lehetőség, a kigazdálkodhatatlan közterhekkel. Ezért választotta inkább a biztonsági őri munkát.

Tolnán lassanként elfogytak a cipészek. Három korosabb szaki űzi már csak az ipart, nyugdíj mellett. Jáger János köztük a legfiatalabb, a maga 63 évével. A klasszikus lábbelijavításhoz ugyanúgy ért, mint a modern „egyszerhasználatos” cipők rendbetételéhez. A talpalástól a zipzárbevarrásig mindenben otthon van. Azt mondja: normális cipőket, csizmákat mostanában csak a néptáncosok hordanak. A többi tipegő nem sokat ér. Olyan is előfordult már, hogy valaki a boltból egyenesen hozzá vitte a papírvékony talpú topánkát, hogy tegyen már bele valami betétet, mert nagyon tetszik neki, de nem tudja hordani. Sokféle tartalék anyaga van otthon, de a boltok kínálatával nem lehet lépést tartani. Néha az internetről rendeli meg a javításhoz szükséges dolgokat.

Csak az anyag hiányzik belőlük

A nyolcvanas évek derekán következett be a cipőipari forradalom. A varrást felváltotta a ragasztás. Ami nem olyan tartós, s ebből adódóan lenne dolguk a susztereknek, de az emberek többsége inkább eldobja a rossz cipőt – nem csináltatja meg –, s vesz egy ugyanolyan rosszat. S ezen már változtatni nem lehet, mert a tolnai kisiparos szerint a láb is hozzászokott a könnyű cipellőkhöz, amelyek tetszetősek, divatosak, csak egy dolog hiányzik belőlük: az anyag.